Támogatások besorolása

Kérdés: Nem látjuk egyértelműnek az adott támogatások számviteli besorolását. Az Szt. 2005. 01. 01-jétől alkalmazandó szabályokhoz kapcsolódó indokolása szerint: "A törvény pontosítja és egyértelművé teszi az előírásokat a tekintetben, hogy a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, illetve adott támogatást, véglegesen átvett-átadott pénzeszközt mikor kell az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, mikor kell a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordítások között elszámolni, és ez utóbbiak esetében mikor kell azokat időbelileg elhatárolni." Mi azonban nem látunk egyértelmű helyzetet. Nem kapunk arra iránymutatást, hogy egy támogatást minek a mentén kell megítélni. Egy olyan támogatás, amelyet a vállalkozás egy közhasznú alapítványnak működése során először és utoljára ad, az a rendkívüli ráfordítások fogalmának legalább annyira megfelel, mint az egyéb ráfordítások fogalmának (az az értékesítés nettó árbevételéhez se közvetlenül, se közvetetten nem kapcsolódik). Véleményünk szerint a jogalkotó nem rendezte a kérdést, holott a kiegészítő mellékletben történő bemutatás szempontjából nem mindegy, hogy egyéb ráfordítás, illetve rendkívüli ráfordítás.
Részlet a válaszából: […] A jogalkotó helyett igyekszünk választ adni a viszonylaghosszabban idézett kérdésben foglaltakra, először az adott, majd a kapotttámogatások vonatkozásában. Célszerű a választ a támogatás értelmezésével kezdeni.Az adott támogatás ellenében a vállalkozások – jellemzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.

Egyösszegű átalányár elszámolása

Kérdés: A Közbeszerzési Tanács által kiírt pályázaton 63 M Ft + áfa volt elnyerhető, amely a pályázatban kiírtak szerint egyösszegű átalányár. A szerződés szerint a munkakezdés a szerződés aláírását követő nap, részteljesítés 2005. október, befejezés 2006. április. A pályázó részszámla benyújtására nem jogosult. Ha van részteljesítés a szerződésben, kötelező-e a részszámla kiállítása? Ez esetben mi az áfa alapja, a teljesítés időpontja? Év végén a felmerült költségeket befejezetlen termelésként kell kimutatni?
Részlet a válaszából: […] A pályázaton elnyert munkák ellenértékét egyösszegűátalányárban határozták meg, a szerződésben pedig kikötötték, hogy a pályázórészszámla benyújtására nem jogosult. Ebből egyértelműen következik, hogy apályázó csak akkor nyújthat be számlát, ha a pályázaton...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 24.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben megfogalmazott, a számviteli előírásokatpontosító, kiegészítő rendelkezések többsége olyan, amelyet a 2004. évibeszámoló készítése során is indokolt figyelembe venni. Egyes változásoknálutalunk a módosítást kiváltó problémákra is. Itt kell utalnunk arra,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Fejlesztésre átadott pénzeszközök tőketartalékba helyezése

Kérdés: A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú kft.-t azért hozták létre, hogy a piacot felépítse, majd üzemeltesse. A beruházást egyrészt a piacon lévő üzlethelyiségek 50 éves bérleti jogának értékesítéséből befolyt, másrészt az önkormányzat által átadott pénzeszközökből finanszírozták. A bérleti jog címen befolyt bevételt halasztott bevételként számolták el, amelyből 2 százalék kerül évenként feloldásra, összhangban az építményekre elszámolt amortizációval. A képviselő-testület olyan határozatot hozott, mely szerint a kft. az önkormányzattól kapott pénzt a pénzmozgással egyidejűleg köteles a tőketartalékba helyezni. A tulajdonos önkormányzat – ezt követően – módosította az alapító okiratot, a jegyzett tőkét megemelte a tőketartalékkal szemben. Helyes volt-e a képviselő-testület döntése, illetve az önkormányzat tőkeemelése? Elhatárolható-e az üzlethelyiségek 50 éves bérleti jogának értékesítéséből befolyó bevétel?
Részlet a válaszából: […] A képviselő-testület határozata alapján az önkormányzatáltal a kft.-nek átadott pénzeszközt az Szt. 86. §-a (4) bekezdésének b) pontjaalapján, mint fejlesztési célra -visszafizetendő kötelezettség nélkül – kapott,pénzügyileg rendezett támogatást a rendkívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 17.

Szerződés nélküli földgázvételezés

Kérdés: Engedélyek alapján földgázközüzemi-szerződés megkötését kezdeményeztük vevőinkkel. Egyik vevőnknél ez sikertelennek bizonyult. A cél elérése érdekében a hatályos jogszabályokban foglalt jogkövetkezményeket is alkalmaztunk, pótdíjat számláztunk ki. A pótdíj jogalapja szerződés nélküli vételezés, mértéke a gázdíj háromszorosa. A pótdíjról a számlát 15%-os áfa felszámításával állítottuk ki. Helyesen jártunk-e el? A vevő sem jogalapjában, sem összegszerűségében nem ismerte el a pótdíjat.
Részlet a válaszából: […] A válasz röviden az, hogy nem jártak el helyesen. Vitathatóaz is, hogy a jogszabály alapján alkalmazott szankciót árbevételként kell-eelszámolni, vagy az egyéb bevételek között kell kimutatni, ha – egyébként – azelfogyasztott földgáz díját a vevőnek külön is meg kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 17.

Parkolóhely megváltása

Kérdés: Önkormányzati rendelet alapján parkolóhely-megváltási díjat kell fizetni, 250 E Ft + áfa parkolóhelyenként. A számlán "gépkocsiparkoló építése, karbantartása" szerepel. Egyik bérbe adott egységünknél 25 db parkolóhelyet írtak elő. Működési engedélyt egységünk addig nem kap, ameddig nincs kifizetve. Megállapodás alapján részletekben fizetünk: 2500 Ft + áfa előleget, és havonta 250 E Ft + áfát. A bérlő 2700 E Ft + áfát átvállalt, és "parkolóhely-megváltás" címen átutalt részünkre. A fentieket hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] A válasznál a tartalom elsődlegessége a formával szembenszámviteli alapelv követelményéből kell kiindulni: a gazdasági eseményeket,ügyleteket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően – az Szt.alapelveihez, vonatkozó előírásaihoz igazodóan – kell bemutatni.A kérdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 20.

Szt. 2005. évi változásai

Kérdés: Változnak, módosulnak az Szt. előírásai 2005-től?
Részlet a válaszából: […] Igen.A 2004. évi XCIX. törvény (megjelent a Magyar Közlöny 166. számában) ismételten módosította az Szt. előírásait. Ezen módosítások jellemzően összefüggnek az Európai Unióban is végbemenő változásokkal, a számviteli irányelvek rendelkezéseinek, az 1606/2002. EK...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 9.

Konszolidált beszámoló 2005-től

Kérdés: Az Szt. 2005. január 1-jétől kötelezővé teszi az anyavállalat számára, hogy a konszolidált (összevont) éves beszámolóját a nemzetközi számviteli standardok alapján készítse el. Az IAS-ek alkalmazása kizárólag a konszolidált (összevont) éves beszámoló elkészítésére vonatkozik? Vagy ezen elveket alkalmazni kell a leányvállalat éves beszámolójára is?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 10. §-ának (2) bekezdésében előírtak alapján a 1606/2002. EK rendelet 4. cikke hatálya alá tartozó vállalkozónak (a kérdező társaság ilyen!) az összevont (konszolidált) éves beszámolóját a rendeleti formában kihirdetett nemzetközi számviteli standardoknak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 30.