Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...eljárást lezáró számviteli beszámolót készít (a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságai figyelembevételével). Elkészíti és benyújtja a számviteli beszámolóhoz kapcsolódó adóbevallásokat is. (Megjegyezzük, az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.
Kapcsolódó címke:

Végelszámoláshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Cégünk működését végelszámolással szeretné lezárni. Tartozásunk, követelésünk nincs. A cégben lévő (nullára leírt, kis összegű eszközök, illetve még le nem írt) eszközök elszámolására, illetve a meglévő pénzállomány cégből történő kivételére milyen legális lehetőség van? Végelszámolás esetén az adóhatóság folytat-e visszamenőleges ellenőrzést? Mire kell még odafigyelni a végelszámolás során?
Részlet a válaszából: […] ...végelszámolás lehetőségével(lerövidítheti a végelszámolás időtartamát) a cégtörvény 114-115. §-aibanfoglaltak figyelembevételével. A végelszámolás sajátos számviteli feladatait a 72/2006.(IV. 3.) Korm. rendelet tartalmazza.A cégtörvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 6.
Kapcsolódó címke: