Árfolyam-különbözet elhatárolása

Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
Részlet a válaszából: […] ...élettartama. Ezért is fontos, hogy konkrét tárgyieszköz(ök)höz rendeljék a deviza (devizaalapú) hitelt (kölcsönt).Az előbbiek figyelembevételével meghatározottárfolyamveszteség az, amelyet halasztott ráfordításként el lehet határolni. Azelhatárolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.
Kapcsolódó címke:

Kezességvállalás és következményei

Kérdés: Egy társaság készfizető kezességet vállalt egy – vele kapcsolt vállalkozásban lévő – privatizációs lízingközösség tartozásaiért. A lízingközösség tartozását – mivel az nem fizetett – a jogosult a társaságtól még 1996-ben beszedte. A társaság a fizetett összeget követelésként tartja nyilván, de a beszedés érdekében nem tett lépéseket. A lízingközösség azóta megszűnt. Az 1996. évet az adóhatóság a társaságnál már ellenőrizte. Mi a követendő eljárás, és annak milyen adóvonzata van?
Részlet a válaszából: […] ...magánszemélyeknek jövedelmük a követelés elengedése esetén keletkezik. Az Szja-tv. előírása szerint ugyanis a magánszemély bevételének (jövedelmének) minősül – akkor is, ha az korábbi vagy későbbi évekre vonatkozik – a magánszemély által az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. június 20.
Kapcsolódó címke: