Fizikai dolgozók nyelvoktatásának minősítése

Kérdés: Társaságunk egy német vállalat ipari tevékenységet végző, főként bérmunkát és ipari szolgáltatást biztosító kapcsolt vállalata, ugyanakkor konszolidált beszámolót nem készít. A 2023-as évben a dolgozók részére biztosított összes németóra díját bérként elszámoltuk és leadóztuk. Mivel 2023-ban ügyvezetőváltás történt (a magyar ügyvezető helyett az egyik német tulajdonos látja el az ügyvezetői teendőket), és a dolgozóknak fokozottan szükséges használni a német nyelvet, hogy kapcsolatot tudjanak tartani az ügyvezetéssel és a kapcsolt jogviszonyú céggel, elgondolkodtunk a változtatáson a következők alapján.
A szellemi dolgozóknak egyértelműen szükséges a német nyelv ismerete, mert az ügyvezetőkkel és a partnerekkel németül tudnak kommunikálni. Ez esetben úgy gondolom, sem a dolgozónak, sem a munkáltatónak nem keletkezik adókötelezettsége, mert ez egyértelműen elszámolható szolgáltatási díj. A fizikai munkát végző dolgozók közül is többen részt vesznek a németórákon, de nekik napi szinten nem kell használniuk a német nyelvet, ugyanakkor a gépek beállítása és a kapcsolódó különböző német nyelvű programok kezelése és a kapcsolattartás a német kollégákkal egyértelműen igényli. De nem mindenkinek kell használni a német nyelvet, így nehezebben alátámasztható a nyelvismeret szükségessége, mint a szellemi dolgozóknál. A szellemi dolgozók többségében a haladó csoportba járnak, és ezután nem fizetünk ez évtől adót. A fizikai dolgozók nyelvoktatása a kérdéses. Ha alá van támasztva, hogy néha nekik is kell használni a német nyelvet, akkor lehet meglátásunk szerint adómentes. Az ő órájukat külön tanár tartja, de jár erre az órára szellemi dolgozó is. Vagyis úgy gondolom, dolgozónként külön kell/kellene megítélni az adózás kérdését, vagy megfelelő alátámasztottsággal, a munkaköri leírásban a pontos feladatleírással bizonyítható az adómentesség ennél a csoportnál is?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben leírtak alapján álláspontunk szerint a fizikai dolgozók nyelvoktatása is tekinthető olyan juttatásnak, amely a tevékenység ellátásának hatókörében, a tevékenység ellátásának feltételeként történik, így ezáltal a juttatás nem minősül bevételnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 22.
Kapcsolódó címke:

Közhasznú nonprofit kft. szakképzési hozzájárulása

Kérdés: A nonprofit kft. közhasznú tevékenysége közé tartozik a rehabilitációs foglalkoztatás. Vállalkozási tevékenységként konyha üzemeltetését, illetve karbantartási tevékenységet végez, ahol rehabilitációs foglalkoztatottakat alkalmaznak. A Munkaügyi Központtól kapnak bértámogatást, ami teljes mértékben nem fedezi a bérüket. A nonprofit kft. ügyvezetője megbízási díjat kap havonta. Ebben az esetben mi lesz a szakképzési hozzájárulás alapja?
Részlet a válaszából: […] ...is tartalmazó szerződés alapján folytatotttevékenységből származik; – az előző pont szerinti tevékenységhez kapott támogatás,juttatás. Az Szh-tv. 4. §-a (2) bekezdésének c) pontja alapján aszociális hozzájárulás alapját az Szt. szerint megállapított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.