Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok – egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában – a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...az örökös részére kiadták-e, ezért az elhunyt tag üzletrészének jogos tulajdonosa az örökös.Az üzletrész visszavásárlásának könyvelése: T 371 – K 384, 100.000 E Ft, és egyidejűleg a visszavásárlási értéknek megfelelő összeg átvezetése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Térítésmentesen kapott üzletrésszel tőkeemelés

Kérdés: Jelen kérdésem a 9188-as kérdésre adott válaszukhoz kapcsolódik. Amennyiben a társaság tagjai a térítésmentesen kapott üzletrészt a saját tőke emelésére fordítják, keletkezik-e közteherfizetési kötelezettség a magánszemélynél vagy a társaságnál? Alkalmazhatók-e 2023-ban a Számviteli Levelek 2015. évi 326. számában, a 6689. számú kérdésre adott válaszban megfogalmazottak?
Részlet a válaszából: […] ...maradó tagoknak, hanem a visszavásárolt üzletrészeket a tőkeleszállítás Ptk.-ban szabályozott előírásai alapján bevonják.A bevonás könyvelése:– a névértéknek megfelelő összeggel a jegyzett tőkét kell csökkenteni: T 411 – K 3731;– a névérték és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 10.

Üzletrész visszavásárlása, bevonása

Kérdés: A társaság 8000 E Ft-ért vásárolja vissza a személyesen már nem közreműködő tagok üzletrészeit. Az alapításkori törzsbetétek összege 370 E Ft. (Ebből a 370 E Ft-ból visszavásárolt üzletrészek térítés nélküli átadása miatt 740 E Ft lett.) Jegyzett tőke 5050 E Ft, eredménytartalék 165.000 E Ft. Szabályosan járunk-e el akkor, ha 370 E Ft névértékkel csökkentjük a jegyzett tőkét? A névérték és a visszavásárlási érték közötti különbözettel csökkentjük az eredménytartalékot is? A tőkeleszállítással egy időben legalább 370 E Ft tőkeemelést hajtunk végre az eredménytartalék terhére? Növelnünk kell-e a 2022. évi kivaalapot, és ha igen, milyen összeggel? A társaság 2015-től kivaalany. Kifizetés előtt milyen közterhei vannak a 8000 E Ft-os összegnek?
Részlet a válaszából: […] ...adókkal csökkentett összege fizethető ki a tagoknak az üzletrészek visszavásárlási értékeként.A visszavásárolt üzletrészek könyvelése–a visszavásárlási értéken: T 3731 – K 4792;–a visszavásárlási érték átvezetése az eredménytartalékból a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kérdés a 2021. 09. 09-i 8638., illetve 8640. számú kérdéshez kapcsolódik. Társaságunk kft., 3 millió Ft törzstőkével. Az egyik tulajdonostól a társaság 2020-ban megvásárolta a tőketartalék terhére a 40%-os üzletrészét 12 millió Ft-ért, majd 2021-ben a bent maradt két tulajdonos részére a megvásárolt üzletrész, tulajdoni arányuk alapján, térítés nélkül átadásra került. A társaság kisvállalatiadó-alany. Kell-e 2021-ben a kisvállalati adó alapját növelni a saját tőke csökkenése miatt? [Katv. 20. § (4) bek. a) pont.]
Részlet a válaszából: […] ...szabad tőketartalék és az adózott eredménnyel kiegészített eredménytartalék együttes összege legalább 12 millió forint volt!), akkor a könyvelés–az üzletrész visszavásárlási értéke esetében: T 373 – K 4792, a volt tulajdonost terhelő adók (személyi jövedelemadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Az örökös üzletrészét a kft. veszi meg

Kérdés: A kft. tulajdonosa meghalt. Örököse nem akar tulajdonos lenni. A kft. jegyzett tőkéje 3 millió Ft, a meghalt tulajdonos üzletrésze 1,2 millió Ft volt. Az örökös 3,9 millió forintot szeretne érte, 2020. 12. 31-én megkapja. Ez a cégbíróságon jegyzőkönyvvel szabályosan átfut, az üzletrészt a kft. veszi meg (bankból egyenlíti ki). Szeretném könyvelési tételekkel is megérteni, hogyan fog 12. 31-én kinézni a főkönyv.
Részlet a válaszából: […] ...volt.Ha az eredménytartalék legalább annyi volt, mint az előző bekezdés szerinti, akkor–a saját üzletrész megszerzésének könyvelése: T373 – K 384, 3900 E Ft;–az Szt. 38. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint az eredménytartalékból a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 27.

Visszavásárolt üzletrész bevonása

Kérdés: A kft. visszavásárolta üzletrészének egy részét 60 millió forintért, amelynek névértéke 9 millió Ft. A saját üzletrészt a Ptk. szerinti törzstőke-leszállítás szabályainak alkalmazásával kívánja bevonni. Ennek eredményeként az eredménytartalék 51 millió forinttal csökken. A csökkenés után is jelentős összegű eredménytartaléka marad a társaságnak. A kft.-nek két magánszemély tulajdonosa van. A törzstőke-leszállítás után a társaság jegyzett tőkéje 10 millió Ft lesz. A Gt. 160. §-ának (2) bekezdése szerint a törzstőke tőkekivonással történő leszállításakor a tagokat megillető összeg megállapítása során számításba kell venni a törzstőkén felüli vagyont is. Az Szt. szerint a jegyzett tőke leszállításával arányos tőketartalékot és eredménytartalékot is ki kell vonni. Keletkezik-e a kft. két magánszemély tulajdonosának a törzstőke leszállítása miatt adófizetési kötelezettsége amiatt, hogy az eredménytartalékot is arányosan ki kell vonni? A magánszemélyek nem kívánnak jelenleg pénzt kivenni a társaságból. A saját üzletrész bevonása törzstőke-leszállítással nem minősül tőkekivonásnak, a magánszemély tulajdonosok adófizetési kötelezettsége fel sem merül?
Részlet a válaszából: […] ...üzletrész megszerzésének számviteli feltételeit az Szt. 39. §-ának (5) bekezdése részletezi. Feltételezve, hogy a saját tőke elemei könyvelésével kapcsolatos előírások szerint jártak el, a kérdésben megadott adatok alapján a visszavásárlás feltételei teljesültek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 10.

Üzletrész visszavásárlása, térítés nélküli átadása, tőkeemelés

Kérdés: A kft. 600 E Ft jegyzett tőkével rendelkezik, a tagok száma 3 fő, a jegyzett tőkén belüli arányok egységesen 200-200-200 E Ft. A társaság egyik tagja kiválik, és eladja az üzletrészét 6530 E Ft-ért, a két régi tag térítésmentesen megkapja. Egyúttal felemelik a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére, 3000 E Ft-ra. Az eredménytartalék összege 40 000 E Ft. A leírt gazdasági eseményeket hogyan kell könyvelni? Milyen adóvonzatok keletkeznek? A 6530 E Ft fizethető-e az eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...úgy tűnik, hogy a kilépő tagtól történő visszavásárlás feltételei adottak voltak, szabályait a kft. teljesítette. A visszavásárlás könyvelése:– az üzletrész visszavásárlási értékén [6530 E Ft]: T 372 – K 4792;– a visszavásárlási értéknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Visszavásárolt üzletrész térítésmentes átadása

Kérdés: A társaság 2014. évben visszavásárolt 940 E Ft névértékű üzletrészt 22 800 E Ft összegért. A társaság eredménytartaléka 165 000 E Ft, jegyzett tőkéje 3100 E Ft. A visszavásárolt üzletrészeket a társaság 2015-ben meglévő tagjainak szeretné térítésmentesen átadni úgy, hogy az Szja-tv. 77/A. §-a (2) bekezdésének bb) pontja szerint jár el. Kérem a fenti gazdasági események kontírozását a visszavásárlástól a jegyzett tőke emeléséig az összegek megjelölésével! A kft.-nek a fenti ügylet esetében minden esetben vesztesége keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre az, hogy a kft.-nek jelentős összegű vesztesége keletkezik az ügylet kapcsán. De menjünk sorjában!A visszavásárolt üzletrész könyvelése (alapesetben):– a visszavásárlási értéken (22 800 E Ft): T 3731 – K 384, 381;– az eredménytartalékból a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Visszavásárolt üzletrész bevonása

Kérdés:

Az 5702. kérdéshez kapcsolódva kérném a kontírozási tételeket azon részéhez, amely az adófizetési kötelezettség nélkül járó üzletrész-átruházással foglalkozik. Milyen összeggel emeljük ebben az esetben a jegyzett tőkét? Az ügylet végén a saját tőke marad 141 millió Ft?

Részlet a válaszából: […] ...tőke tőkekivonással történő leszállításakor terhelné csak (az akkori saját tőke összetétele mellett!) a magánszemély tulajdonost.Könyvelési tételekA visszavásárolt üzletrész bevonása (a társasági szerződés módosításával a jegyzett tőke 20%-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Saját üzletrész osztaléka

Kérdés: Társaságunk 2004 novemberében osztalékelőleget fizetett tagjainak a könyvvizsgáló által ellenőrzött közbenső mérleg alapján, ami a mérleg-fordulónapi mérleg alapján osztalékká válik. A kft. 2005. február 25-éig rendelkezett visszavásárolt saját üzletrésszel, amely ezen a napon tőkeleszállítással megszűnt. A Gt. 143. §-ának (1)-(2) bekezdése úgy fogalmaz, hogy az osztalékhoz való jogosultság megilleti a saját üzletrésze alapján a társaságot is. Milyen könyvelési tételekkel történjék az elszámolás az előlegtől a végleges osztalékig? Mikor növeli az eredménytartalékot a saját üzletrészre jutó osztalék?
Részlet a válaszából: […] ...Ha viszont időközben értékesítették, akkor az új tulajdonos is kap(kaphat) osztalékot, tehát az osztalékfizetés aránya 40 százalék.Könyvelés: az eredményfelosztásnál a fizetendő osztalékteljes összegével: T 493 – K 4792, amelyet csökkenteni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 1.
1
2