Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok – egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában – a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...a névértéknek megfelelő összeg: T 411 – K 371,= a visszavásárlási érték és a névérték különbözete: T 413 – K 371,– a lekötött tartalék feloldása: T 414 – K 413.A taggyűlés Ptk. szerinti határozata alapján lehet a jegyzett tőkét emelni (vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.
Kapcsolódó címkék:  

Visszavásárolt üzletrész átadása a tagoknak

Kérdés: A 3 millió forint jegyzett tőkével rendelkező kft. egyik tagja eladja üzletrészét a kft.-nek 3300 ezer forintért. A kft. vagyoni helyzete megfelel a Gt. és az Szt. előírásainak. A taggyűlés döntése alapján a visszavásárolt üzletrészt egy év elteltével névértéken, térítés nélkül átadják a tagoknak. Keletkezik-e adófizetési kötelezettsége a tagoknak az üzletrészérték növekedésével kapcsolatosan, a térítés nélküli vagyongyarapodás miatt? Az Szja-tv. 77/A. §-ának (2) bekezdését hogyan kell értelmezni az adott esetben?
Részlet a válaszából: […] A természetes személyeknek térítés nélkül átadott üzletrészjövedelemadóztatását az Szja-tv. 77/A. §-a szabályozza. A 77/A. § (1) bekezdésealapján a magánszemély által értékpapír (az üzletrész is értékpapír) formájábanmegszerzett vagyoni érték esetében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 15.
Kapcsolódó címke: