Telefonos megrendelés lehet közvetített szolgáltatás?

Kérdés: Társaságunk teleshopos értékesítéssel foglalkozik. A vevők a kívánt terméket minden esetben telefonon keresztül rendelik meg. A telefonon történt beszélgetést rögzítjük. A megvásárolt terméket társaságunk futárszolgálat igénybevételével juttatja el a vásárlókhoz. A telefonos megrendelés során a munkatársaink tájékoztatják a vásárlókat arról, hogy a szállítási költség milyen összegű lesz, és melyik futárcég végzi a szolgáltatást, ugyanakkor az ÁSZF elfogadásáról a vásárlók nem nyilatkoznak, illetve a megrendelés írásban nem kerül rögzítésre. A társaság honlapján bárki számára hozzáférhető az Általános Szerződési Feltételünk, melyben szerepel, hogy a felek kapcsolatát az ÁSZF szabályozza, a vevők szerződést kötnek a társaságunkkal mint eladóval (nem írásban), valamint hogy az ÁSZF hatálya kiterjed a teleshopos megrendeléssel kapcsolatos jogviszonyokra. Az ÁSZF meghatározza a felek jogait és kötelezettségeit, illetve az egyéb szolgáltatások igénybevételével összefüggő körülményeket, többek között tartalmazza, hogy a vásárlók az ÁSZF-ben foglaltakat magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Az ÁSZF tartalmazza továbbá a szállítási költséget és azt is, hogy mely cég végzi a kiszállítást. Arra vonatkozóan szeretném kérni a tájékoztatásukat, hogy a szállítási költség összegével közvetített szolgáltatásként az iparűzésiadó-alap csökkenthető-e a rögzített hangfelvétel és az ÁSZF alapján annak ellenére, hogy a vásárlókkal írásban kötött szerződéssel nem rendelkezik a társaság?
Részlet a válaszából: […] ...által kiállított számla is bizonyítja. A kérdés az írásbeliség feltételének meglétére vonatkozik, ha a felek közötti szerződés telefonon jön létre.A közvetített szolgáltatások fogalmi eleme, hogy a szolgáltatás a vevő részéről való megrendeléssel jön létre....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Kiállításszervezés költségei

Kérdés: Kiállításszervező cég kiállításon Magyarországot reklámozza. A szerződés szerint ebbe a következők tartozhatnak: borkóstoltatás, korongozás, herendi porcelánok bemutatása stb. Ezen attrakciókhoz meg kell szerveznie a hoszteszeket, a borkóstoltatót, a korongozót, a keramikusokat stb., és fedeznie kell a kiállítás érdekében keletkezett költségeiket. Ez alapján nekik napidíjat fizet (nem alkalmazottai), ill. számla alapján kifizeti a költségeiket: vonat-, repülőjegy, autópályadíj, üzemanyagköltség, biztosítás, szállásköltség, parkolás. Mindezekről a kiutaztatottal aláírt kiküldetési rendelvény készül, megbízási szerződést nem kötnek. A napidíj után (az adómentes rész levonását követően) a legmagasabb adókulcs szerinti szja-t és 11% eho-t fizet. Helyesen járt-e el 2003-ban? Mi a teendő 2004-ben? Elszámolhatja-e a fenti költségeket közvetített szolgáltatásként? Ha a "kiküldött" saját gépkocsijával utazik ki a kiállításra, hogyan lehet elszámolni az üzemanyagköltség számláját? (A cég nevére állíttatja ki.) Milyen dokumentációt kell készíteni a rendelvényen kívül? Elszámolható-e telefon-költségtérítés nem a cég nevére szóló számla esetén nem alkalmazottnak, ha a számlában egyértelműen megjelölhető az az összeg, ami a kiállítás érdekében keletkezett?
Részlet a válaszából: […] ...az általa vezetett útnyilvántartás alapján állapítja meg, hogy mennyi volt a kapott költségtérítésből az adóköteles bevétel.Telefonhasználatra tekintettel is fizethető költségtérítés. Ennek elszámolása hasonló a személygépkocsi használatára tekintettel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 11.
Kapcsolódó címkék: