Kiegészítő ár figyelembevétele az alapárnál

Kérdés: A társaság kifejlesztett egy nagy értékű szoftverrendszert. A szoftverfejlesztéssel kapcsolatos ráfordításait aktiválta. Ezt a rendszert oly módon értékesítette, hogy a szoftver ellenértékét egy – a fejlesztési költségeknél lényegesen alacsonyabb összegű – fix alapárban és 3 év alatt évenként elszámolandó kiegészítő árban határozták meg. A kiegészítő ár a szoftverrendszer hasznosításának a vevő által a következő 3 évben elért nyeresége 50%-ában került meghatározásra. A figyelési időszak alatt az eredményt görgetik. Így ha pl. az első év még veszteséges volt, akkor visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik az eladónak, hiszen a következő év(ek) nyereségét csökkentik vele. Ha mindhárom év összességében veszteséges volt, akkor nem jár kiegészítő ár. A vevő a szoftverrendszer tulajdonjogát a szerződés aláírásakor, azaz most szerzi meg. Hogyan kell ezt számláznia az eladónak, hogyan kell könyvelnie? A szoftvert az immateriális javak között tartottuk nyilván. Így az eladáskor a könyv szerinti érték teljes összegét vezetnénk az egyéb ráfordítások közé, és a számlázott alapárat egyéb bevételként számolnánk el. Ez azonban az első évben jelentős veszteséget fog eredményezni, ugyanakkor a következő 3 évben – előzetes kalkuláció szerint – a szoftver értékének a többszöröse is megtérülhet a kiegészítő árban. A kiegészítő ár elszámolásakor az eredeti számlát kell-e helyesbíteni (megnövelni), vagy egy önálló számla lesz? A kiegészítő árat elszámolásakor a tárgyévi eredmény javára lehet elszámolni, vagy a szerződéskötéskori évet kell módosítani vele?
Részlet a válaszából: […] ...pedig bizonytalan, hogy kap-e véglegesen pénzeszközt, amelyet egyéb bevételként kell kimutatnia. A vevő a fix alapár mellett számolja el a terv szerinti értékcsökkenést (amely feltételezhetően kisebb összegű, mint kellene), és így indokolatlanul mutat ki nagyobb nyereséget. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 14.

Eredeti állapot helyreállítása

Kérdés: Az építőipari cég 2009-ben értékesített egy saját előállítású társasházi lakóingatlant, eladási ára 13 M Ft+20% áfa volt, előállítási költsége 10 982 E Ft+1587 E Ft telekérték. A vevő hibás teljesítés miatt 2011-ben pert indított, amelyet 2016-ban jogerősen megnyert, és a bíróság ítélete alapján a felek megállapodtak az eredeti állapot helyreállításában. A földhivatal az eredeti állapot helyreállítását bejegyezte. Hogyan kell ezt a számviteli nyilvántartásokban rögzíteni? Miként kell elszámolni az ügylet áfatartalmát és társasági adó hatását? Ha nem igényelhető vissza az áfa, hogyan kell a számviteli nyilvántartásokban elszámolni? Az elszámolásnak milyen hatása lesz a 2016. évi társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...között a társasházi tulajdoni hányad bekerülési értékeként aktiválni kell. Az aktiválást követően pedig 2009-től minden évben terv szerinti értékcsökkenési leírást kell – ugyancsak önellenőrzés keretében – elszámolni. Amennyiben a visszakerült lakóingatlan.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.
Kapcsolódó címke: