Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...nem, mert a szerzési érték, az örökség értéke meghaladja az eladási árat).A taggyűlés Ptk. szerinti határozata alapján lehet a visszavásárolt üzletrészt bevonni (a határozatot a cégbíróságnak is meg kell küldeni). Az üzletrészbevonás könyvelését helyesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Üzletrész-visszavásárlás, majd -bevonás

Kérdés: Kft. ügyfelemnél üzletrész-visszavásárlás történt. A bekerülési érték és a névérték különböző összegű volt, a társaság az üzletrész bevonása mellett döntött. Ennek milyen könyvelési és adózási vonzatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...át a jogszabályi hátteret.A Ptk. 3:174. §-a részletezi a saját üzletrész megszerzésének feltételeit. A saját üzletrészt (a visszavásárolt üzletrészt) átruházással a taggyűlés határozata alapján szerezheti meg a kft., a törzstőkén felüli vagyona terhére....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...üzletrésze visszavásárlásáról, csak ezt követően lehet a gazdasági események könyvelését ismertetni. A könyvelés menete:– a visszavásárolt üzletrész vételára: T 373 – K 478;– a vételárnak megfelelő összegben az eredménytartalék lekötése, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Visszavásárolt üzletrész bevonása

Kérdés: A kft. visszavásárolta üzletrészének egy részét 60 millió forintért, amelynek névértéke 9 millió Ft. A saját üzletrészt a Ptk. szerinti törzstőke-leszállítás szabályainak alkalmazásával kívánja bevonni. Ennek eredményeként az eredménytartalék 51 millió forinttal csökken. A csökkenés után is jelentős összegű eredménytartaléka marad a társaságnak. A kft.-nek két magánszemély tulajdonosa van. A törzstőke-leszállítás után a társaság jegyzett tőkéje 10 millió Ft lesz. A Gt. 160. §-ának (2) bekezdése szerint a törzstőke tőkekivonással történő leszállításakor a tagokat megillető összeg megállapítása során számításba kell venni a törzstőkén felüli vagyont is. Az Szt. szerint a jegyzett tőke leszállításával arányos tőketartalékot és eredménytartalékot is ki kell vonni. Keletkezik-e a kft. két magánszemély tulajdonosának a törzstőke leszállítása miatt adófizetési kötelezettsége amiatt, hogy az eredménytartalékot is arányosan ki kell vonni? A magánszemélyek nem kívánnak jelenleg pénzt kivenni a társaságból. A saját üzletrész bevonása törzstőke-leszállítással nem minősül tőkekivonásnak, a magánszemély tulajdonosok adófizetési kötelezettsége fel sem merül?
Részlet a válaszából: […] ...Ptk. 3:202. §-ából). Az új Ptk. elő­írásából csak az következik, hogy a visszavásárolt (saját) üzletrész bevonásakor a visszavásárolt üzletrész névértékével (a törzsbetét összegével) a törzstőkét (a jegyzett tőkét) kell csökkenteni, természetesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 10.

Visszavásárolt üzletrész bevonása

Kérdés:

Az 5702. kérdéshez kapcsolódva kérném a kontírozási tételeket azon részéhez, amely az adófizetési kötelezettség nélkül járó üzletrész-átruházással foglalkozik. Milyen összeggel emeljük ebben az esetben a jegyzett tőkét? Az ügylet végén a saját tőke marad 141 millió Ft?

Részlet a válaszából: […] ...adott válasz végén nem adófizetési kötelezettség nélkül járó üzletrész-átruházással foglalkoztunk. Azt írtuk, hogy a visszavásárolt üzletrész tagok közötti szétosztása helyett jobb döntés lett volna, ha a visszavásárolt üzletrészt bevonják, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Visszavásárolt üzletrész átadása a tagoknak

Kérdés: A 3 millió forint jegyzett tőkével rendelkező kft. egyik tagja eladja üzletrészét a kft.-nek 3300 ezer forintért. A kft. vagyoni helyzete megfelel a Gt. és az Szt. előírásainak. A taggyűlés döntése alapján a visszavásárolt üzletrészt egy év elteltével névértéken, térítés nélkül átadják a tagoknak. Keletkezik-e adófizetési kötelezettsége a tagoknak az üzletrészérték növekedésével kapcsolatosan, a térítés nélküli vagyongyarapodás miatt? Az Szja-tv. 77/A. §-ának (2) bekezdését hogyan kell értelmezni az adott esetben?
Részlet a válaszából: […] ...nélküli átadás/átvétellel.Az előbbiek alapján a következtetésünk, hogy nemkörültekintően járt el a taggyűlés, amikor a visszavásárolt üzletrész térítésnélküli átadásáról döntött. Későbbi, a vállalkozásból történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 15.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: 8 magánszemély tulajdonában lévő kft. egyik tagja elhunyt. A tag örököse kérte a neki járó üzletrész kiadását, amelynek értékében a felek kölcsönösen megállapodtak. A megállapodás szerinti érték magasabb, mint az üzletrész nyilvántartás szerinti értéke. A kft. saját tőkéje: jegyzett tőke 8 millió forint, eredménytartalék 19 176 ezer forint. A taggyűlés döntése alapján a visszavásárolt üzletrészből a törzsbetét névértéken térítés nélkül átadásra kerül a 7 tagnak. A kft. nem szándékozik tőkeemelést vagy tőkeleszállítást végrehajtani, a jelenlegi tőkeösszetételen változtatni. Hogyan kell az adott esetet elszámolni? A tagok részére történő átadásnak milyen adóvonzata van? Szükséges-e a törzsbetétnél a kerekítést végrehajtani?
Részlet a válaszából: […] ...érték és azértékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét.Ha a magánszemélytérítés nélkül kapja meg a visszavásárolt üzletrészt (üzletrészhányadot), azüzletrész megszerzésére fordított érték nulla.És mennyi azadott esetben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.

Saját üzletrész osztaléka

Kérdés: Társaságunk 2004 novemberében osztalékelőleget fizetett tagjainak a könyvvizsgáló által ellenőrzött közbenső mérleg alapján, ami a mérleg-fordulónapi mérleg alapján osztalékká válik. A kft. 2005. február 25-éig rendelkezett visszavásárolt saját üzletrésszel, amely ezen a napon tőkeleszállítással megszűnt. A Gt. 143. §-ának (1)-(2) bekezdése úgy fogalmaz, hogy az osztalékhoz való jogosultság megilleti a saját üzletrésze alapján a társaságot is. Milyen könyvelési tételekkel történjék az elszámolás az előlegtől a végleges osztalékig? Mikor növeli az eredménytartalékot a saját üzletrészre jutó osztalék?
Részlet a válaszából: […] ...eredmény) alapjándönt az osztalékfizetésről, nem december 31-én, hanem 2005 áprilisában (amikoregyébként már nyilvánvaló, hogy a visszavásárolt üzletrészeket bevonták). Avisszavásárolt üzletrészek visszavásárlási értéke a fordulónapon korlátozza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 1.

Üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: Egy kft. megvásárolta az egyik tulajdonos üzletrészét. A Gt. szerint a megvásárolt üzletrészt a vásárlástól számított egy éven belül el kell idegeníteni, vagy azt a tagoknak – törzsbetéteik arányában – térítés nélkül át kell adni, illetve a határidő eltelte után a törzstőke-leszállítás szabályainak alkalmazásával bevonni. A társaság döntése alapján a társaság tulajdonában lévő üzletrészt térítés nélkül a tulajdonosok között felosztják. Hogyan kell ezt könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...érték és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét. (Az adott esetben ez az érték legalább a visszavásárolt üzletrész visszavásárlási értékének a törzsbetétekkel arányos része, illetve a magánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 10.

A számviteli törvény változásai 2004-től

Kérdés: Év közben jelentősen módosult a Gt. Mivel a számviteli előírások szorosan összefüggnek a Gt. előírásaival, változik-e, és ha igen, hogyan az Szt.?
Részlet a válaszából: […] ...– adózott eredménye figyelembevételével is.Az Szt. 38. §-a (3) bekezdése a) pontjának módosult előírása alapján, a visszavásárolt üzletrészek, részvények, visszaváltható részvények visszavásárlási (megszerzési) értékének megfelelő összeget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 8.
1
2