Állami támogatás miatti arányosítás


Egy gabona, vetőmag, takarmány nagykereskedésével foglalkozó kft. 2004. május 2-án pályázatot nyújtott be – vissza nem térítendő támogatásra – magtisztító és raktározó csarnok létesítésére, melynek összértéke 50 097 645 forint. Ezen projekt megvalósításának kezdési időpontja 2004. 05. 17., és befejezésének időpontja 2004. 10. 31. A magtisztító és raktározó csarnok felépítése határidőre megtörtént, mely idő alatt a cég a beruházás áfáját visszaigényelte. Az elnyert támogatás 2006. június hónapban került a cég számlaszámára, mely összegből másnap a cég befizette az 5 663 650 forint áfát (a kapott támogatás 25 százalékos áfája). Helyesen járt-e el a cég, amikor a támogatás megérkezése után befizette az elnyert támogatás 25 százalék mértékű áfaösszegét, de nem 2004. évre vonatkozó önrevízió keretében? Hogyan kell a számvitelben elszámolni: rendkívüli bevételként, halasztott bevételként elhatárolni a tárgyévi értékcsökkenés figyelembevételével stb.?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2007. július 19-én (156. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3210

[…] a beszerzés időpontjára visszamenőlegesen kell elvégezni. Miután az arányosítás elvégzéséhez szükséges adatok csak 2006-ban lettek ismertek, ezért a levonható adót 2004-re vonatkozóan önellenőrzéssel kell meghatározni. A beruházáshoz kapcsolódó, le nem vonható áfa a beruházással megvalósított tárgyi eszközök bekerülési értékét növeli. Így az önellenőrzéssel a tárgyi eszközök aktiválás előtti értékét kell a támogatással arányosan (de együttesen 5 663 650 forinttal) növelni. Az így megnövelt bruttó érték figyelembevételével kell az évenként elszámolandó értékcsökkenési leírást is módosítani (növelni). 2004. évi aktiválás esetén – az önellenőrzés eredményeként – már 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is csökken az egyes évek adózás előtti eredménye több értékcsökkenési leírás elszámolása miatt, ezért a társasági adót is módosítani kell. A 2006-ban folyósított […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.