Részesedés értékvesztése


Cégünk 2008 novemberétől 386,3 millió forinttal, 96,7 százalékkal tulajdonos egy másik kft.-ben. A másik kft.-ben a saját tőke és a jegyzett tőke aránya – a 2009. évi mérleg szerint – 39%. Helyesen cselekszik-e cégünk, ha a tartós részesedésére 61% értékvesztést számol el, és ezt a 2009. évi mérlegében mutatja ki? Ezt követően a másik kft. jegyzett tőkéje csökkentésre kerül.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2010. augusztus 26-án (226. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4687

[…] jellegű - különbözet összegében ez a különbözet tartósnak mutatkozik, és jelentős összegű. A kérdésből az egyértelműen kiderül, hogy a különbözet jelentős. Az azonban nem állapítható meg, hogy a saját tőke-jegyzett tőke arányának csökkenése tartósnak mutatkozik-e. A számviteli előírások szerint a tartós azt jelenti az adott esetben, hogy a csökkenés már legalább egy éve, azaz a másik kft. mérlegében már 2008-ban is kimutatott volt, azóta csak növekedett. Ha már 2008-ban kisebb volt a saját tőke, mint a jegyzett tőke, és ez az arány tovább romlott 2009-ben, és így tartósnak mutatkozik, akkor indokolt lehet 2009-ben értékvesztést elszámolni. Ha viszont 2008-ban a saját tőkéből a befektetésre jutó rész elérte vagy meghaladta a kérdező cégnél kimutatott részesedés értékét (az arány romlását a 2009. évi veszteség okozta), akkor nem indokolt 2009-ben értékvesztést elszámolni. Az értékvesztés összegszerű meghatározása során azonban figyelembe kell venni a másik társaság tartós piaci megítélését, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.