Tűzoltónapok rendezvény


Egy tűzoltó-egyesület tűzoltónapokat rendezett. Ez azt jelenti, hogy minden évben más és más helység egyesülete rendezi meg a térség versenyét. Ez verseny, de egyben a mindennapokra való felkészültséget hivatott bemutatni. Itt az aktuális egyesület nevezési díjat szed. Az egyesület ebből finanszírozza a rendezvényt, így többek között az ételt, italt, serleget. Hogyan kell ezt elszámolni az egyszeres és hogyan a kettős könyvvitelben? Van-e a nevezési díjban kifizetett ételnek adóvonzata, kell-e számlázni?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2010. szeptember 23-án (228. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4725

[…] hagyományőrző, sport-, szabadidős és más hasonló közösségi rendezvényen helyben nyújtott szolgáltatás, helyi fogyasztásra juttatott étel, ital, valamint – legfeljebb a rendezvény összes költségének 10 százalékáig terjedő együttes értékben – résztvevőnként azonos értékű ajándék. Az előző szabály alapján, ha az egyesület nem zárt körben szervezi a rendezvényt, azaz a rendezvényen való részvétel nyilvános, és ennek keretében nyújtja az ételt, italt, akkor az ilyen juttatás adómentes. Ezen túlmenően az Szja-tv. 1. számú mellékletének 8.18. pontja alapján adómentes a társadalmi szervezettől, az egyháztól évente egy alkalommal kapott tárgyjutalom értékéből az 5000 forintot meg nem haladó összeg, továbbá adómentes az értékkel nem bíró érme. Az előbbieknek megfelelően nyújtott, adómentes természetbeni juttatást – elkülönítetten […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.