Szakképzési hozzájárulás alapja


A 2012. évi szakképzésihozzájárulás-fizetési kötelezettséggel kapcsolatosan kérdezem, hogy a Start kedvezményben részesülőknek a kedvezményezett jövedelemig kell-e hozzájárulást fizetni? A korábbi években több állásfoglalást lehetett olvasni arról, hogy a Start kedvezmény összegéig ez az adónem nem terheli a kifizetést. Idén is többféle álláspontot olvastam. Az adóhivatal azt a tájékoztatást adta, hogy a korábbi állásfoglalások hibásak voltak. Ez azt jelenti, hogy a korábbi éveket önellenőrizni kell?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2012. augusztus 16-án (270. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5543

[…] a szakképzési hozzájárulásnál mit kell a szociális hozzájárulási adó alapjának tekinteni. Ebből egyértelműen következik, hogy a CLVI. törvény 455. §-a (1) bekezdésének a) és b), illetve e) pontjában meghatározott adóalapot. Ez az adóalap a kedvezményekkel nem csökkentett számított adóalapot jelenti. Így téves az az állásfoglalás, amely szerint a Start kedvezmény összegét a szakképzési hozzájárulás bruttó kötelezettsége megállapításánál nem kell figyelembe venni. De jogszabályellenes a 2012. évet megelőző évekre vonatkozó, a kérdésben körülírt állásfoglalás is. A 2003. évi LXXXVI. törvény 3. §-a szerint a szakképzési hozzájárulás alapja a hozzájárulásra kötelezettet terhelő társadalombiztosítási járulék alapja, mértéke a társadalombiztosításijárulék-alap 1,5 százaléka. A járulékalapot képező jövedelem értelmező rendelkezését a Tbj-tv. 4. §-ának k) pontja tartalmazza. A Tbj-tv. 21. §-a külön is tartalmazza a járulék­alapot nem képező jövedelmet. Egyik helyen […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.