Fellelt tárgyi eszközök


Leltározás során felleltünk tárgyi eszközöket, amelyek nem szerepeltek a könyvelésben. Hogyan és milyen bizonylat alapján kell kimutatni ezen eszközöket a könyvelésben?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2013. március 21-én (282. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5792

[…] való megtalálását nem lehet a fellelt eszközökre vonatkozó szabályok szerint elszámolni. Ha például 2008-ban az adott tárgyi eszközt – mert nem találták – kiselejtezték, és akkor a könyv szerinti nettó értékét terven felüli értékcsökkenésként az eredmény terhére elszámolták, majd 2012-ben "fellelték", akkor 2012-ben önellenőrzés keretében kell a 2008. évi eredményt módosítani, 2008. évi kivezetéskori bruttó értékkel, és elszámolt terv szerinti értékcsökkenéssel a terven felüli értékcsökkenéssel szemben állományba venni. Az önellenőrzés eredményeként nő a cég 2008. évi adózás előtti eredménye (a társasági adó alapja), de változik az eredmény a 2009-2012. években is, hiszen ezen években a visszamenőlegesen állományba vett tárgyi eszköz bruttó értéke alapján terv szerinti értékcsökkenési leírást kell elszámolni.Ha a leltározást végző bizottság egyértelműen megállapítja, hogy az adott tárgyi eszköz ez ideig a cég könyveiben nem szerepelt, azt egy másik cég vagy magánszemély hagyta ott, akkor a bizottság által meghatározott […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.