Téves könyvelés, jelentős összegű hiba bemutatása


A társaság 2019. évi beszámolójának készítése során hibásan készítette el az eredménykimutatását. Sajnálatos módon az év közben realizált árfolyamveszteségeket nem a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai soron mutatta ki a beszámolójában, hanem a pénzügyi műveletek egyéb bevétele soron (lényegében téves besorolás történt, negatív előjellel, csökkentve az összes pénzügyi műveletek bevétele sor összegét). A fenti hiba folytán a minimumadó alapját tévesen állapította meg, amelynek következtében adóhiány keletkezett. Amennyiben a fenti említett besorolási hiba jelentős összegű, akkor ezt a társaság 2020. évi könyvelésében hogyan tudja javítani, kell-e "3 oszlopos" beszámolót készítenie a 2020-as évre vonatkozóan, azt is figyelembe véve, hogy a "minimumadó-hatás" külön vizsgálva nem lenne jelentős összegű hiba? A fenti kérdés más szemszögből közelítve: amennyiben a társaság könyvelési hibát vétett, és nem a fent leírt besorolási hibát vétette, vagyis a realizált árfolyamveszteséget a társaság tévesen könyvelte a realizált árfolyamnyereség főkönyvi számlára, akkor ez változtat-e bármit is a hiba jelentős összegének meghatározása, illetve a számviteli hiba javítása szempontjából?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2021. augusztus 5-én (449. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8596

[…] árfolyamveszteséget nem az Szt. előírásainak megfelelő helyen szerepeltették. Emiatt a realizált árfolyamveszteség összegével kevesebb a Pénzügyi műveletek egyéb bevétele sorban szereplő összeg. A hiba javítása a 2020. évi eredménykimutatás középső oszlopában úgy történik, hogy a 2019. évi árfolyamveszteség összegét beállítják a Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai sorba, de be kell állítani a Pénzügyi műveletek egyéb bevételei sorba is. Eredményhatás nulla! Könyvelni nem kell, mert a kérdés alapján azt már 2019-ben megtették.Könyvelni kell azonban a minimumadó-hiányt az adóhatósággal szembeni kötelezettségként, és a 2020. évi eredménykimutatás középső oszlopában adófizetési kötelezettségként be kell állítani. A minimumadó-hiány összegével csökken az adózott eredmény is. Mindezek hatására a 2020. évi mérleg középső oszlopába a forrásoldalon negatív előjellel be kell állítani az adózott eredmény csökkenését, és egyéb rövid lejáratú kötelezettségként a minimumadó-fizetési kötelezettséget. A források összevont értéke nulla.A "minimumadó-hatás" külön nem vizsgálható, mert az – az adott esetben – nem hiba, hanem a hibának a hatása. Ha a társaság helyesen könyvelt, és helyesen állítja be a realizált árfolyamveszteséget az eredménykimutatásba, és csak a minimumadót állapította meg helytelenül, akkor annak a hatása feltételezhetően nem lett volna jelentős összegű hiba. De nem így történt.Téves könyvelés esetén a leírtakon […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.