Üzletrész-visszavásárlás készpénzzel, tárgyi eszközzel


„A” kft.-nek két magánszemély tulajdonosa volt, 50-50%-os tulajdoni hányaddal. Mindkét tag ügyvezetői tisztséget látott el, aláírásuk közös volt. A tulajdonosok között megromlott a viszony, ezért az egyik tulajdonos el szerette volna adni a tulajdoni hányadát. A tulajdoni hányadot az „A” kft. vásárolná vissza, amelyről a megállapodás már megszületett. A visszavásárlás készpénzből és tárgyieszköz-átruházásból fog megvalósulni. A tulajdoni részt az „A” kft. 74 millió Ft értékben vásárolná vissza, amelyből 30 millió forintot készpénzben ki is fizetne. A fennmaradó 44 millió forintot az „A” kft. tárgyi eszközeiből fedezné úgy, hogy a gépkocsiállományból piaci értéket alapul véve kiszámlázná a kilépő magánszemély tag felé. A kilépő tag rendelkezik egy másik „B” kft.-ben is tulajdoni hányaddal, ezért azt szeretné, ha a számlákat a „B” kft. nevére állítanák ki. Ehhez rendelkezésünkre bocsátott egy engedményezési megállapodást, miszerint a „B” kft.-re engedményezi valamilyen tartozás fejében a 44 millió forint értékű tárgyi eszközt, és kéri, hogy a számlákat a „B” kft. nevére állítsuk ki. A tárgyi eszközöket a megállapodás alapján kiszámlázná „A” kft. a „B” kft. részére. Megfelelő ez ebben a formában? Ha nem, akkor milyen egyéb dokumentumok hiányoznak az ügylethez? Milyen könyvelési tételek keletkeznek az ügylet során? A visszavásárolt 50%-os tulajdoni rész értékét az „A” kft. nem értékelte fel, azt csak a két tag együttes döntése alapján határozták meg, és nem történt független könyvvizsgálói jelentés sem az eladás előtt. Ez megfelelő így?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2024. szeptember 12-én (511. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 9662

[…] forint készpénzt kell csökkenteni, vagy az átadásra (számlázásra) kerülő eszközök értékét. (Megjegyzés: 30 millió forintnak a magánszemély részére készpénzben történő kifizetés egyrészt törvényellenes, másrészt felvetheti a pénzmosás gyanúját is.)A jogosult (az adott esetben a magánszemély) a kötelezettel (az adott esetben az „A” kft.) szembeni követelését másra (így a „B” kft.-re) átruházhatja a Ptk. 6:193. §-a alapján. A követelés átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés és a követelés engedményezése szükséges. Az engedményezéssel az engedményes (a „B” kft.) lép az engedményező helyébe, jelen esetben az engedményezhető követelés összege a nettó vállalkozásból kivont, azaz az adókkal csökkentett magánszemélyt megillető jövedelem, amelynek természetesen nincs áfatartalma. Ez azért fontos, mert az engedményezett követelés fejében átadásra kerülő gépkocsik felszámított áfája így nem vonható le. (Ha a magánszemély kapná, ő sem vonhatná le!)A számviteli előírásokból az következik, ha egy eszköz értékesítésre kerül, akkor a számlázandó ellenértéket az eszköz piaci értéke figyelembevételével, az áfa felszámításával kell meghatározni. (Gépjárművek értékesítése jellemzően áfaköteles, de vannak esetek, amikor az áfát nem kell felszámítani. Ezekre csak az egyes gépjárművek beszerzési adatai ismeretében lehetne választ adni külön kérdés keretében.)A leírtakból következik, hogy az engedményezett pénzátutalással csökkentett követelés nem lehet 44 millió forint összegű, annál csak lényegesen (legalább 10 millió forinttal) kevesebb.Tehát a Ptk. szerinti, a követelés átruházására irányuló szerződést, az engedményezési szerződést a kilépő magánszemélynek és a „B” kft.-nek korrigálnia kell. A korrigált, a pénzeszköz-átutalással csökkentett, nettó – így adókkal is csökkentett – vállalkozásból kivont jövedelemmel egyező engedményezési szerződés szerinti követelést teljesíthet az „A” kft., természetesen csak akkor, ha a korrigált, a kilépő tag és a „B” kft. által aláírt engedményezési szerződés az „A” kft. birtokában van.Az „A” kft.-ből az üzletrész visszavásárlása miatt kilépő tag előbbiek szerint engedményezett követelése teljesítésére átadott gépjárművek– piaci értéken számított ellenértékét a fizetendő áfa felszámításával az „A” kft.-nek számláznia kell az engedményezési szerződés alapján a „B” kft. felé (az összes számlázott, áfát is magában foglaló érték nem lehet több, mint – a fentiek szerint meghatározott – engedményezési szerződés szerinti érték);– a számlázott, áfa nélküli ellenértéket az egyéb bevételek között kell kimutatni, de csökkenteni kell azt a gépjárművek értékesítésekor kimutatott könyv szerinti értékével (amennyiben a különbözet negatív lenne, akkor azt az egyéb ráfordítások közé kell átvezetni, az értékesítés vesztesége lesz);– a számlák szerinti áfát elő kell írni fizetendő áfaként, be kell vallani és be kell fizetni, bár a „B” kft. azt nem téríti meg.Az engedményezett követelés teljesítésére átadott gépjárművekkel kapcsolatos könyvelés:– a számla szerinti érték az áfa bevallásával: T 311 – K […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.