Találati lista:
1. cikk / 219 Járulékos díjnövekmény utólagos számlázása
Kérdés: Ügyfelünk gázkereskedelemmel foglalkozó vállalkozás. A gáz értékesítéséről szóló számláit az Áfa-tv. 58. § (1) bekezdése alapján állítja ki oly módon, hogy az alap értékesítési tétel, a földgázdíj mellett a jogszabályok alapján különböző járulékos díjtételeket is kiszámláz (forgalmi díjak, biztonsági készlet stb.). Ilyen járulékos elszámolási tétel az EKR (vagyis az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer) díja. Ezt a díjat egy törvény, illetve végrehajtási rendelete 3 évre visszamenőlegesen módosította oly módon, hogy a díjnövekményt ügyfeleinek jogosult visszamenőleg kiszámlázni. Álláspontunk szerint a törvényhely magyarázatára készült NAV-tájékoztató alapján (Időszakos elszámolású ügyletekre vonatkozó szabályozás változása) a helyes megoldás az, hogy nem kell helyesbítő számlát kibocsátani, hanem a kimutatott EKR-díjkülönbözetet a soron következő gázszámlában kell szerepeltetni, és azon áfaidőszaki bevallásban kell feltüntetni, olyan teljesítési időpontban, mely a díjkülönbözet fizetési határidejétől és az Áfa-tv. előírásaitól függ.
1. Helyes ez az álláspont?
2. Amennyiben helyes, akkor ez azt jelenti, hogy a díjkülönbözettel kapcsolatban a 3 évvel korábbi időszakra vonatkozóan semmilyen önellenőrzési és adókorrekciós kötelezettsége nincs, a különbözet minden adóvonzatát a bevallás időszakában kell elszámolni?
3. Ha nem helyes, akkor hogyan kell az EKR-változás miatti különbözetet a vevő felé kiterhelni? (Elszámolási időszak, teljesítési időpont, számla vagy helyesbítő számla?)
4. Jogosan vetünk el minden olyan felvetést, amely az utólagos kiterhelést az eredeti fogyasztás teljesítési időpontjára kiállított helyesbítő számla és önellenőrzések nyomán gondolja rendezni?
5. Változtat-e a fentieken, ha olyan gazdasági társaság részére történik a többletdíj kiszámlázása, amely csak egyszeri megrendelő volt, illetve a díjkülönbözet kiszámlázásakor már nincs folyamatos szerződése az eladóval?
6. Tao és számviteli szempontból milyen időszakra kell kimutatni az egyes módosító tételeket? Az eredeti elszámolási időszakra, vagy – ha a kiszámlázásuk szabályosan megoldható az aktuális havi gázszámla részeként – a 2025. évre?
1. Helyes ez az álláspont?
2. Amennyiben helyes, akkor ez azt jelenti, hogy a díjkülönbözettel kapcsolatban a 3 évvel korábbi időszakra vonatkozóan semmilyen önellenőrzési és adókorrekciós kötelezettsége nincs, a különbözet minden adóvonzatát a bevallás időszakában kell elszámolni?
3. Ha nem helyes, akkor hogyan kell az EKR-változás miatti különbözetet a vevő felé kiterhelni? (Elszámolási időszak, teljesítési időpont, számla vagy helyesbítő számla?)
4. Jogosan vetünk el minden olyan felvetést, amely az utólagos kiterhelést az eredeti fogyasztás teljesítési időpontjára kiállított helyesbítő számla és önellenőrzések nyomán gondolja rendezni?
5. Változtat-e a fentieken, ha olyan gazdasági társaság részére történik a többletdíj kiszámlázása, amely csak egyszeri megrendelő volt, illetve a díjkülönbözet kiszámlázásakor már nincs folyamatos szerződése az eladóval?
6. Tao és számviteli szempontból milyen időszakra kell kimutatni az egyes módosító tételeket? Az eredeti elszámolási időszakra, vagy – ha a kiszámlázásuk szabályosan megoldható az aktuális havi gázszámla részeként – a 2025. évre?
2. cikk / 219 Kezelt vagyon bejelentési kötelezettsége
Kérdés: A kezelt vagyonnak része lett egy ingatlan is. Hasznosítás (bérbeadás) nem történik, az ingatlan befektetési célokat szolgál. Mivel a kezelt vagyon taoalany, szükséges-e figyelemmel lenni az ingatlannal rendelkező társaság szabályaira, bejelentési kötelezettségeire? Továbbá, jól értjük-e, hogy a fogalom kivaalany társaságok esetén nem értelmezhető?
3. cikk / 219 Külföldi nagykövetség támogatása
Kérdés: Társasági adóval kapcsolatos a kérdésem. Amennyiben a cégem a Ljubljanai Magyar Nagykövetséget kívánja támogatni, amelynek külföldi székhelye és adószáma van, jól gondolom-e, hogy nem a vállalkozás érdekében felmerült költség lesz a támogatás összege, tehát meg kell növelnünk a támogatás összegével a társaságiadó-alapot?
4. cikk / 219 Kivás kisvállalkozásnál többségitulajdonos-váltás
Kérdés: Kiva alatt adózó kisvállalkozás vagyunk, az idei év január közepétől a többségi tulajdonosunk egy svájci illetőségű társaság lett. Mikortól kell figyelembe venni az alábbi szabályt? A vállalkozási méret besorolásánál nemcsak az adott vállalkozás adatait kell figyelembe venni, hanem minden kapcsolódó vállalkozásét és partnervállalkozásét is. Ugyanakkor: Egy vállalkozás csak akkor veszíti el a kis- és középvállalkozás minősítést, ha két egymást követő beszámolási időszakban túllépi a törvényben meghatározott határértékeket [1996. évi LXXXI. tv. 7. § (1) bek.; 2004. évi XXXIV. tv. 3. § (1) és (2) bek., 4. §, 5. § (3) bek.]. Ezt a két szabályt szeretnénk értelmezni ránk vonatkozóan az alapján, hogy a 2023. évi éves beszámolónkban az árbevételi határértéket meghaladtuk, ez volt az első év. Jól értelmezzük, hogy a 2024. évi éves beszámolóban (2 éves szabály/2. év) közölt értékhatár feletti árbevételadatok miatt a 2025-ös évre már középvállalkozásnak fogunk számítani? Jól értelmezzük, hogy a svájci többségi tulajdonos miatt a kivaalanyiságunk nem szűnik meg, mivel kilépéskor a törvény – szemben a belépési korlátokkal – nem írja elő a kapcsolt vállalkozások adatainak figyelembevételét? Éppen ezért a jelenlegi értelmezés alapján a kivaalanyiság megszűnésének vizsgálatakor nem kell a kapcsolt vállalkozások adatait nézni. A jogszabály szövegezése alapján, ha egy cég a kivaalanyiságot választotta, akkor az nem szűnik meg csak azért, mert a kapcsolt vállalkozásokkal összeszámított árbevétele, illetve átlagos statisztikai létszáma meghaladja a jogszabályban előírt határokat.
5. cikk / 219 Ügyvezető díja euróban, szja forintban
Kérdés: Egy adott kft. EUR-ban vezeti a könyvelését. Az ügyvezető a tevékenységéért ügyvezetői díjat kap a kft.-től (a magánszemély nem tulajdonosa a kft.-nek), amelynek a díját a közöttük lévő szerződés értelmében EUR-ban határozták meg. Az ügyvezető olaszországi illetőségű, tehát EUR-ban készíti a bevallását Olaszországban. A tárgyhavi nettó jövedelmet a tárgyhónap utolsó napjáig megtérítik a részére EUR-ban. A bérszámfejtés a törvényben meghatározott árfolyamon átszámítja a szerződés szerinti bruttó összeget, és az szja összegét HUF-ban vallja be. Az ügyvezető az M30-as igazolást az éves jövedelméről HUF-ban fogja megkapni. A kft.-nek a könyvelésében a bruttó és a nettó jövedelem rögzítésekor szükséges a tételekhez (másodlagos) HUF-értéket társítania, vagy mivel az ügyvezető és a kft. közötti szerződés kizárólag EUR-ban meghatározott bruttó összeget tartalmaz, és a jövedelem HUF-ra történő átváltása csak az szja meghatározása érdekében történik ez elhagyható (ezáltal elkerülve az árfolyam-különbözet keletkezését)? Kérjük a választ egy konkrét példán keresztül is levezetni: Bruttó díj: 1000 EUR október hóra, és a kifizetés 10. 28-án megtörténik.
6. cikk / 219 Felmentési bér, jutalom adóköteles-e?
Kérdés: Az alábbi kérdés megválaszolásában kérem a segítségüket: Két munkavállaló évek óta fizetés nélküli szabadságon van a magyar cégnél, mert munkaviszonyban dolgozik a bécsi anyavállalatnál. 2024-ben részükre is kifizet a magyar cég egy összeget, egyiküknek felmentési bér, másikuknak jutalom címén, mivel a külföldi gyárat bezárták. Hogyan kell ezt a kifizetést szja és járulékok tekintetében kezelni? Jól gondoljuk-e, hogy szja-köteles, mert a kifizetés magyarországi kifizetőtől származik, de nem járulékköteles, ha a magánszemély igazolja – az A1-es igazolással –, hogy Ausztriában biztosított?
7. cikk / 219 Ingatlan bérbeadása – német tulajdonos
Kérdés: Adószámos magánszemély Németországba költözik, állandó lakóhelye ott lesz. Magyarországon a tulajdonában lévő két ingatlant bérbe adja, egyiket hosszú távra, a másikat szálláshely-szolgáltatás formájában tételes átalányadózással. A bérbeadások után melyik államban fizet jövedelemadót?
8. cikk / 219 Osztrák magánszemély részesedésének értékesítése
Kérdés: Egy osztrák állampolgárságú magánszemély tulajdonában van egy magyarországi székhelyű betéti társaság. A magánszemély állandó élettere Ausztria. Az osztrák magánszemély szeretné értékesíteni az üzletrészét. A részesedés ellenértéke után keletkezik-e Magyarországon adófizetési kötelezettség? Ha igen, akkor mi a teendő, ha magánszemély, mi a teendő, ha jogi személy a vevő?
9. cikk / 219 Egyéni vállalkozó külföldi kiküldetése megbízásos jogviszonyban
Kérdés: Egy kiskereskedelemmel foglalkozó cég (kft.) szempontjából merült fel az alábbi kérdés. Megbízási szerződés alapján lát el munkákat számunkra egy átalányadózós egyéni vállalkozó. A munkáról minden hónapban számlát állít ki áfatartalommal. Időnként a cégcsoportunk által szervezett képzésen kell részt vennie ennek a megbízottnak külföldön, ami hotelszobabérléssel és repülőjegy-vásárlással jár. Ennek költségét a megbízott viseli, majd kiszámlázza a kft. felé, viszont rátesz még 30% "felárat", mivel kb. ennyi adózási többlete keletkezik az átalányadós egyéni vállalkozásában amiatt, hogy kiszámlázza ezeket az utazási költségeket. A kérdés az, hogy a kft. megveheti-e és lekönyvelheti-e (a kft. nevére szóló számlával) a megbízott helyett ezeket a hotel- és repülőjegyszámlákat?
10. cikk / 219 Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások
Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
