2 talált cikk az alkatrész , ellenérték , értékesítés , gépkocsi , adózás kifejezésre

Kérdés: A fióktelep Magyarországon egy javítóműhelyt bérel, amelyben speciális járművek javításával foglalkozik. Rendelkezik néhány alkalmazottal, helyben ők végzik ezt a tevékenységet. Az egyes munkákban azonban gyakran közreműködnek a központ (anyavállalat) alkalmazottai is. Amennyiben anyag, alkatrész szükséges, akkor ezt a központ biztosítja. Biztosít továbbá eszközöket is a munkához (pl. személygépkocsikat a magyar munkavállalóknak). Jelenleg az anyavállalat és a magyar fióktelep között semmilyen elszámolás nincs. A számlákat a vevők felé a külföldi anyavállalat állítja ki. A megrendelők kivétel nélkül külföldi vállalkozások. A központ a fióktelep eredményét cost plus eljárással kívánja megállapítani, azaz a fióktelepnél elszámolt költségekből kíván kiindulni a fióktelepnél kimutatott árbevétel meghatározásakor. Azaz – értelmezésük szerint – a központ megrendelte ezeket a javításokat a magyar fiókteleptől, és értékesítette a megrendelő felé. Szabályos ez az eljárás? Amennyiben igen, hogyan kell eljárni, bizonylatolni? Vagy kötelezően a fióktelepnek kellene kiállítania a számlákat a megrendelők felé, és a központtal is el kell számolni költségoldalon? Melyik eljárás helyes? Esetleg mindkét eljárás alkalmazható? A két esetben hogyan kell kezelni (bizonylat- és áfaszempontból) a központ és a fióktelep közötti anyagmozgásokat és szolgáltatásokat?

Kérdés: Ha külön vesszük meg az alkatrészt a személygépkocsihoz, annak áfája nem vonható le. Ha az alkatrészt beszereltetjük, a javítási számla áfájának 50%-a le nem vonható összeg az Áfa-tv. hatályos előírása szerint. Szakszerviz szerzi be az alkatrészt, és a javítással együtt számlázza, de soronként, alkatrészenként (mivel így érvényesíthető az alkatrész-garancia) + javítási díj (a számviteli elszámolásban az egész együtt igénybe vett szolgáltatás). Ez esetben a javítási rész áfájának 50%-át vonhatjuk le, vagy a teljes számla áfájának 50 százalékát?