Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...kifogásolta. Ha a Cégbíróság büntet, akkor azt a cégtörvény 18-19. §-aiban foglaltak nem teljesítése miatt teszi. Emiatt mulasztási bírságot is kiszabhat a NAV, az Art. vonatkozó rendelkezése szerint.)Elsődleges feladat a 2014. 11. 05-i mérlegfordulónappal a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.
Kapcsolódó címke:

Visszatérés számviteli feladatai (eva)

Kérdés: Nem az Szt. hatálya alá tartozó, evát választó bt. már 2003-ban kénytelen megszüntetni tevékenységét, egyszerűsített végelszámolással. Hogyan kell ez esetben az Szt. hatálya alá való visszatérés szabályait alkalmazni? Hogyan kell a végelszámolást számviteli és adózási szempontból lebonyolítani? Kell-e könyvvizsgálóval értékeltetni az eszközöket?
Részlet a válaszából: […] ...személyekkel szembeni várható kötelezettségekre, folyamatban lévő peres eljárások várhatóan megítélésre kerülő terhei, illetékei, bírságai miatti kötelezettségekre képzett céltartalékot) a számított, a törvény előírásainak megfelelő összegben. A saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 22.
Kapcsolódó címkék: