Alvállalkozás – megbízási szerződés?

Kérdés: Cégünk felnőttképzéssel, valamint HR-tanácsadással (üzletvitelitanácsadás-nyújtással) foglalkozik. Vevőinkkel megbízási szerződést kötünk, melyben rögzítjük a teljesítési segéd igénybevételét, valamint a számlán feltüntetjük ennek tényét. A szolgáltatás végrehajtásához megbízási szerződéssel oktatót, ill. tanácsadót veszünk igénybe. A velük kötött szerződésben rögzítjük, hogy "a képzések, tréningek felépítése a tematika, az oktatási rendszerek tekintetében Megbízott a Megbízónál rendszeresítetteket használja" (a szellemi termék a megbízó tulajdonában van), s ez alapján történik a végrehajtás. A teljesítési igazoláson egyértelműen feltüntetjük, hogy mely ügyfélhez és időponthoz kapcsolódik a teljesítés. Ügyvédünk szerint a szerződéseink nemcsak a nevükben, hanem tartalmukban is megbízási szerződésnek minősülnek. A helyiadó-törvény az alvállalkozói teljesítés értékének megfogalmazásában a vállalkozói szerződéses kapcsolatot hangsúlyozza. Ez azt jelenti, hogy például megbízási szerződéses kapcsolatban lévő partnerek, ha bevonnak "alvállalkozót" (közre­működőt), akkor az nem lesz az ipa szerint levonható az adóalapból, mert nem vállalkozási szerződés alapján látják el tevékenységüket? Összefoglalva tehát a kérdéseket: Minősülhet-e vállalkozási tevékenységnek a cég felnőttképzés, valamint HR-tanácsadás (üzletviteli tanácsadás) tevékenysége során kötött szerződés az ipa szempontjából? Ebből kiindulva érvényesíthet-e a társaság bármilyen jogcímen levonást az iparűzési adó megállapításakor a befogadott alvállalkozói (közre­működői) teljesítések vagy közreműködési díjak (közvetített szolgáltatások) tekintetében, akár alvállalkozói teljesítés, akár közvetített szolgáltatás formájában?
Részlet a válaszából: […] ...szerződést köt – nem beszélhetünk alvállalkozói teljesítésről.Az oktatási, képzési tevékenységhez igénybe vett oktatói közreműködés ellenértéke közvetített szolgáltatások értéke jogcímen való nettó árbevétel-csökkentésére sem látunk lehetőséget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.
Kapcsolódó címke:

Alvállalkozói teljesítmény mint közvetített szolgáltatás

Kérdés: A közvetített szolgáltatás, alvállalkozói teljesítmény levonhatósága az elvárt jövedelem számításánál. Az Szt. csak a közvetített szolgáltatást definiálja. A 3397. kérdésre adott válasz szerint az alvállalkozói teljesítmény is lehet közvetített szolgáltatás. Szíveskedjenek a leírtakat konkrét példával érzékeltetni! Az építőipari vállalkozásoknál jellemző az alvállalkozói tevékenység. A közvetítés úgy jelenik meg, hogy egy-egy munkafeladatot az alvállalkozók végzik, ami viszont beépül a saját teljesítménybe, és azzal mint egész kerül továbbszámlázásra. Ez a tény kizárja a közvetített szolgáltatás lehetőségét?
Részlet a válaszából: […] ...is, akkor a szolgáltatásnyújtást ennek megfelelően meg kellbontani.Ha ugyanazon szolgáltatást több alvállalkozó – a vállalkozóközreműködése nélkül – egyidejűleg végzi, a szolgáltatásra vonatkozó adatokatnem indokolt (nem kötelező)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 29.