Támogatási előleg későbbi minősítése

Kérdés: Cégünk eszközvásárlási támogatást nyert egy tavalyi GINOP-pályázaton. A támogatást előlegként már 2020 novemberében átutalta a minisztérium. Az első eszközöket 2020 decemberében vettük meg és aktiváltuk. A pályázati feltételek azonban speciálisak: az átutalt támogatási előleget alapesetben visszatérítendő támogatásként nyújtották, amely a támogató okiratban meghatározott, a projekt befejezésekor (2021. június), valamint azt követő egy év elteltekor visszamért eredményességi feltételek (pl. a foglalkoztatási szint megtartása) teljesülése esetén, részben vagy egészében átfordul vissza nem térítendő támogatásba, attól függően, hogy a feltételek arányosan mennyiben teljesültek. A projekt befejezésekor, az első visszaméréskor tehát meg lehet határozni az akkor érvényes intenzitási százalékot. Ez a rá következő évben, a 2. visszaméréskor módosulhat. Jól gondolom, hogy az átutalt előleget a 2020. évi mérlegben nem mutathatom ki halasztott bevételként, hanem csak akkor minősíthetem annak, amikor a projekt befejezésekor az első visszamérés megtörtént, és az átutalt támogatás a támogató hatóság határozata alapján (vagy egy része) átminősült vissza nem térítendő támogatássá? Illetve amikor a 2021. évi mérlegben meg kell határozni a halasztott bevételből feloldható, egyéb bevételre könyvelendő összeget, akkor majd nemcsak a 2021. évi értékcsökkenés intenzitási százalékkal számított arányos részét vehetem figyelembe, hanem már a 2020-ban elszámolt értékcsökkenést is?
Részlet a válaszából: […] ...szemben könyvelni kell, és halasztott bevételként kezelni.A halasztott bevételkénti kezelést azonban nem lehet a 2020-ban már elszámolt értékcsökkenési leírás fedezetének tekinteni, az összemérés számviteli alapelv ezt nem teszi lehetővé. (2020-ban elszámolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.
Kapcsolódó címkék:  

Muzeális tárgy amortizációja

Kérdés: A társaság vitorlás hajó felújításához kapott támogatást 2003-ban, amit halasztott bevételként elhatárolt. A hajót már korábban muzeális tárgyként védetté nyilvánították. A hajót a felújítást követően meghatározott céllal és feltételekkel üzemeltetik. Elszámolható-e értékcsökkenés ez esetben? A fejlesztési célra kapott támogatást hogyan kell megszüntetni, ha az üzembe helyezett eszközre értékcsökkenés nem számolható el?
Részlet a válaszából: […] ...maradványérték (bizonyáralesz, nem is kevés!). Ez esetben viszont terv szerinti értékcsökkenést el kellszámolni.Ha a terv szerinti értékcsökkenési leírást el kell számolni,akkor a halasztott bevételként kimutatott fejlesztési támogatást az Szt. 45.§-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 26.
Kapcsolódó címkék: