Vagyonosodási vizsgálat következménye

Kérdés: Ügyfelemet mint egyéni vállalkozót átfogó vizsgálat keretében ellenőrizte az APEH. Ezen vizsgálatot átfordította a magánszemélyre is kiterjedő vagyonosodási vizsgálatba. A vizsgálati időszakok érthetően azonosak. A vizsgálat megállapította, hogy ügyfelem egyéni vállalkozói tevékenységéhez beszerzett eszközeire (gépek, berendezések, járművek) a vállalkozói bevételei nem nyújtottak fedezetet. Ennek alapján a szokásos módon szja és eho (valamint szankciók) fizetésére kötelezték. A határozat jogerőre emelkedése után ügyfelem befizette a kirótt terheket. Kérdése az, hogy ha az adóhatósági jegyzőkönyvben azt állította az adóhivatal, hogy az eszközbeszerzésekre a fedezetet a magánvagyonából bocsátotta a vállalkozás rendelkezésére, és az eltitkolt jövedelemből származott, akkor ha 2009-ben elad egy tárgyi eszközt az említettek közül, akkor az abból származó bevétele után még egyszer le kell adóznia? Adóhatósági határozat alapján kimutatható-e az abban szereplővel azonos összegű tagi kölcsön a vállalkozás könyvelésében? Hiszen már megbüntették, leadózott utána busásan, így szeretné mint – kifehérített jövedelmet – visszakapni, ha a vállalkozói bevételei ezt lehetővé teszik.
Részlet a válaszából: […] ...szemben költségként már elszámolt):a) a megszerzésre fordított összeget, és az ezzel összefüggőmás kiadásokat;b) az értéknövelő beruházásokat;c) az átruházással kapcsolatos kiadásokat.Megszerzésre fordított összeg a vásárlásról szóló szerződés,számla, nyugta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 14.
Kapcsolódó címke:

Szoftverfejlesztés

Kérdés: Kimutathatók-e a szoftverfejlesztés költségei a kísérleti fejlesztés aktivált értékeként, és érvényesíthető-e ezen költségekre a társaságiadó-alap kedvezménye?
Részlet a válaszából: […] ...szoftverfejlesztés aktivált értéke után áfafizetési kötelezettség nincs. Egyrészt azért, mert a saját vállalkozásban végzett beruházás utáni adókötelezettség csak tárgyi eszközre irányulhat, másrészt azért nem, mert hasonló jogcímen csak termékbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.
Kapcsolódó címkék: