Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...értéke vállalkozói költségnek minősül. Egyebekben a megszűnésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A megállapított jövedelmet a magánszemély az adóévre vonatkozó egyéni vállalkozói adóbevallásában vallja be, és az adót három egyenlő részletben, elsőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Termőföld bérbeadása egyéni cégnek

Kérdés: Egyéni vállalkozó egyéni céget alapít. Korábban vásárolt termőföldjeire illetékmentességet kapott, mert megfelelt az előírásoknak. Magánszemélyként bérbe adhatja-e a termőföldet egyéni cégének? Csak azokat adhatja bérbe, amelyeknél lejárt az 5 évre vállalt művelési kötelezettség? Az egyéni cégbe bevitt termőföldek után fennáll-e a 4% illetékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...adni,nem az adójog, hanem a polgári jog területére tartozó kérdés.A kérdésfelvetés vélhetően arra irányul, hogy ha atermőföldet a magánszemély az általa (egyéni vállalkozóként) alapított egyénicégnek bérbe adja, teljesül-e az Itv. 26. §-ának (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 10.
Kapcsolódó címke: