Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján a gazdasági társaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet, európai szövetkezet és külföldi vállalkozó a bevallás benyújtásáig köteles a Tao-tv. felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet [a 32/2017. (X. 18...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.
Kapcsolódó címke:

Elhatárolt veszteség

Kérdés: A kft. 2008-ban alakult. Működése során 2008-2010-ig felhalmozott kb. 20 millió Ft veszteséget (működésének minden évében negatív volt az adóalapja). 2012-ben új tulajdonosa lett a társaságnak, aki egyszemélyi 100%-os tulajdonos. 2015-ben (a 2015-ös adóévi adóalap csökkentéseként) és azt követő években felhasználhatja előző évi veszteségeit? Ha felhasználhatja, milyen feltételeknek kell teljesülniük az előző évi veszteségek felhasználásához?
Részlet a válaszából: […] ...Az előzőek nemteljesülése esetén is felhasználható a veszteség, ha– a többségi befolyást megszerző társaság által kibocsátott részvényeknek legalább egy részét a tőkepiacról szóló törvényben meghatározott szabályozott piacra már bevezették, vagy– a kft....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 28.
Kapcsolódó címke: