Üzletrészvásárlás vételár-korrekcióval

Kérdés: 2012-ben magánszemélyek tulajdonában lévő gazdasági társaság üzletrészének 100%-át megvásárolta egy gazdasági társaság. A szerződéskötés során üzleti adatokhoz kötötték a vétel­árat, amelynek 80%-át 2012-ben kifizették, 20%-át visszatartották egyéves időtartamra, amikor is a vételárat korrigálják az időközben felmondott ügyfelek által kieső árbevétel függvényében. A szerződés szerint az eladókat illeti az átadáskor fennálló, a tevékenységük alatt teljesített, de a vevők által még meg nem fizetett szolgáltatás ellenértéke. 2013. január 1-jétől a vásárolt társaság beolvadt az üzletrész 100%-át birtokló társaságba. A végső vételárrész megfizetése most esedékes. A vételárcsökkenésként kimutatható árbevétel elszámolása nem kérdéses. A ki nem fizetett, időközben jogi eljárás alá vont vevőköveteléseket pedig a társaság engedményezi az eladókra. A vevő és az eladók között ellentmondás alakult ki. A vevő szerint, mint elengedett követelés, rendkívüli ráfordítás, adóalap-növeléssel jár, a cégérték bekerülési értéke nem módosítható, az Szt. 47. §-ának (9)-(10) bekezdésére hivatkoznak. Így a követelés engedményezése rendkívüli bevételnek számít. Az eladók szerint az engedményezés visszterhesnek minősül, az eredeti szerződés szerint is az eladókat illeti a követelés összege, mivel az üzletrész-értékesítés feltételeként az ellenérték része volt. Így a fizetett vételár a pénzben fizetett ellenérték és az átadott követelések összege lesz, módosul a cégérték bekerülési értéke is. Kinek van igaza? A követeléseket egyéb ráfordításként vagy a cégérték beolvadást követő felosztásának megfelelő forrás csökkenéseként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...álláspontja áll közelebb a szabályszerűnek tekinthető megoldáshoz. Menjünk sorjában!Az üzletrész 100%-ának a megvásárlásakor a szerződésben rögzíteni kellett a – bármilyen módszerrel meghatározott, de piaci – vételárat 100%-os értékben, továbbá azt is, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 10.
Kapcsolódó címkék:  

Térítésmentes szolgáltatás kiemelkedően közhasznú alapítványnak

Kérdés: Közlekedési rt. támogatási szerződést kötött egy kiemelkedően közhasznú alapítvánnyal. E szerződés alapján a társaság autóbuszain az alapítvány térítésmentesen hirdetményt helyezhet el. A szolgáltatás értéke után az alapítvány adományigazolást bocsát ki a társaság nevére. Hogyan kell ezt a támogatást a támogatónál elszámolni?
Részlet a válaszából: […] A közhasznú alapítvány hirdetései elhelyezésével kapcsolatosan a közlekedési rt.-nél költségek merülnek fel, amelyeket gyűjteni kell. Az így összegyűjtött költségek együttes összege nem lehet kevesebb, mint a kiemelkedően közhasznú alapítvány által a szolgáltatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.
Kapcsolódó címkék: