Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] 1. A leírtak alapján az alapító okirat semmisségéről kellene rendelkezni az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről a 2009. évi CXV. törvény (Evectv.) 23. § (2) bekezdése alapján. Ha erre mód van, és a Cégbíróságnak új alapító okiratot tudnak beadni, akkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Bemutatósarok költségei

Kérdés: A Számviteli Levelek 31. szám 610. kérdéshez kapcsolódik kérdésünk. Társaságunk termékeit nagykereskedőkön keresztül értékesíti, bemutatótermeikben fürdőszobasarkokat rendezünk be. Modellváltáskor a bemutatósarkot át kell építeni, a korábban felrakott csempét, padlóburkolatot le kell verni, a beépített szaniter termékek csak csökkentett áron értékesíthetők. Társaságunk a bemutatósarkok tervezésének, kivitelezésének költségeit, az építésnél felhasznált burkolótermékeket marketingköltségként számolja el. Helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdező társaság tulajdonát képezik. Így a bemutatósarkok megépítésével, berendezésével kapcsolatos költségek (a bemutatósarok tervezésének, kivitelezésének, az építésnél felhasznált burkolóanyagoknak, a felhasznált szaniter termékeknek a bekerülési költségei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 19.
Kapcsolódó címke: