Energiaadó visszaigénylése


A társaság hő- és villamos energiát termel, amelyhez villamos és gázenergiát vásárol. Nem alanya az energiaadónak. Utólag azonban kiderült, hogy a vásárolt energia után felszámított energiaadót visszaigényelheti a VPOP-től. Több évet érint az adó visszaigénylése, és jelentős összegű. Az energiaadó kiutalása 2009-ben megtörtént, és a 2004-2008. éveket érinti. Kell-e emiatt önellenőrizni a korábbi évek társaságiadó-bevallását, illetve a beszámolókat?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2009. október 15-én (207. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4322

[…] Az adó-visszaigénylés joga a vételár megfizetésének napján nyílik meg. Nem hivatkoztunk a törvényben felsorolt valamennyi variációra, csak a kérdésben rögzítetteket igyekeztünk jogszabályi előírással alátámasztani. Mivel a kérdező cég nem alanya az energiaadónak, továbbá az a tény, hogy a visszaigényelt adót 2009-ben kiutalták (a kiutalás jogszerűségét elismerték), egyértelművé teszi, hogy az energiaadó visszaigénylésére a cég a törvény hatálybalépésétől kezdődően jogosult volt. A törvény 2004. január 1-jén lépett hatályba azzal, hogy első ízben a 2004. február hónapban felhasznált energia utáni adó-visszaigénylésre alkalmazható. A törvény 7. §-a részletesen szabályozza az adó-visszaigénylés technikáját is. A leírtakból következik, hogy a kérdező cég nem a hatályos jogszabályi előírások szerint járt el akkor, amikor az energiaadó-törvény rendelkezéseinek megfelelően nem igényelte vissza az energiaadót (ezt utólag tette meg!). Így a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott beszámolóval lezárt üzleti év(ek) adatait utólag módosítani kell. Indokolt ezt a helyesbítést önellenőrzés keretében elvégezni. Tekintettel arra, hogy – az Szt. […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.