Kísérleti fejlesztés támogatással


Társaságunk az Innovációs Alap terhére kiírt pályázaton indult, és másik két társasággal konzorciumot létrehozva nyert. A nyertes projekt célja egy új eszköz kifejlesztése, amelynek részegységeit más-más társaság fejlesztette ki, de utána összeépítették azokat. Az első munkaszakasz ráfordítását 2010-ben aktiváltuk. Társaságiadó-kedvezményt nem vettünk igénybe. Az első munkaszakasz elszámolása 2011-ben volt, ezt követően kaptuk meg a vissza nem térítendő támogatást. A második munkaszakasz 2011-ben készült el, az elszámolás alapján a támogatást is megkaptuk. A társaság "piacképes" eszközt hozott létre, amelynek a tulajdonjoga – 3 évig – csak a támogató írásbeli hozzájárulásával idegeníthető el, adható bérbe vagy hasznosítható más módon. A kísérleti fejlesztés ráfordításai – munkaszakaszonként is – meghaladják a támogatás összegét. Hogyan kell elszámolni, főként a támogatást?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2012. június 14-én (267. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5487

[…] megállapított - bekerülési értékével csökkenteni kell a kísérleti fejlesztés állományba vett értékét (T 131 – K 112), majd a kísérleti fejlesztés aktivált értékéből fennmaradó összeget az Szt. 52. §-ának (4) bekezdése szerint 5 év vagy ennél rövidebb idő alatt lehet értékcsökkenési leírásként elszámolni. (A rövidebb idő akár egy év is lehet.) A kérdés alapján a konzorcium a kísérleti fejlesztés többletköltségei fedezetére kapott támogatást, amelyet a támogatás pénzügyi rendezésekor az egyéb bevételek között kell elszámolni (T 384 – K 9634). Az első és második munkaszakasz támogatását a társaság 2011-ben kapta meg. 2011-ben történt meg (kellett megtörténnie), hogy a kísérleti fejlesztés "eredményét" a tárgyi eszközök közé átvezették. Az átvezetés után a kísérleti fejlesztés aktivált értéke számlán fennmaradó összeget össze kell vetni a támogatás folyósított összegével. Amennyiben a fennmaradó összeggel azonos a támogatás összege, a fennmaradó összeget a 2011. évben terv szerinti értékcsökkenési leírásként kell elszámolni (T 571 – K 112). Amennyiben a fennmaradó összeg meghaladja a támogatás összegét, akkor a társaság kétféle döntést hozhat. Az egyik az, hogy egy év alatt leírja. Ez esetben az előző bekezdésben leírtak szerint kell eljárni. A másik az, hogy a leírás időtartamát 5 évben, vagy annál rövidebb, de egy évnél hosszabb időtartamban határozza meg. Ez esetben meg kell határozni, hogy a támogatás a 112. számlán fennmaradt összegnek hány százalékát teszi ki. Az évenkénti terv szerinti értékcsökkenési leírás összegének ezen százalékkal meghatározott […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.