Iparűzési adó kiskereskedelmi tevékenységnél


Ügyfelem kiskereskedelmi tevékenységet folytat. Az ország több településén van boltja, ezeket bejelentettük az érintett önkormányzatokhoz mint telephelyet. Azonban üzleti gyakorlat nála, hogy 1-2 hétre, esetleg maximum 1 hónapra más településeken, a település nagyáruházának folyosóján bérel néhány négyzetméteres területet, vagy akár egy minishopot, és itt folytatja az értékesítési tevékenységét. Aztán áttelepül egy másik helység másik áruházának shopjába. Előfordul, hogy egy évben 25-30 helyen is megfordul, ilyen átmeneti jelleggel aztán lehet, hogy nem megy vissza oda 5 évig, de lehet, hogy a következő évben visszamegy. Az iparűzési adó szempontjából ez azt jelentené, hogy a székhely és az állandó telephelyei mellett ezeket az átmeneti "boltokat" is be kellene jelenteni az illetékes önkormányzatokhoz? Ideiglenes ugye nem lehet, mert nem építőipar, és rendelkezik belföldi székhellyel, telephellyel. Azonban a fent vázoltak miatt gyakorlatilag követhetetlen, hogy hova jelentettük ki-be, aztán bevallásokat adni, megosztani az adót. Lehet-e olyan megoldás, amely alapján mentesülne ezen adminisztrációs teher alól, és mondjuk a székhely szerint illetékes önkormányzatnál lehetne az ezen településekre jutó iparűzési adót rendezni? A cég másik üzletpolitikai iránya az, hogy kiállításokra, vásárokra települ ki, és ott 2-3 napon keresztül árusít. Jól gondoljuk-e, hogy ebben az esetben mentesül az adott önkormányzatnál az iparűzési adó bejelentkezési, bevallási, fizetési kötelezettsége alól?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2016. február 18-án (340. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6896

[…] birtokában, használatában van, azaz az adózó jogosult – ellenérték fejében vagy anélkül – rendelkezni azzal,– az üzleti létesítmény ingatlanjellegű (épület, építmény, telek),– ott folyik a vállalkozási tevékenység (akár csak az adóév egy részében, de a vállalkozási tevékenység kifejtésében közvetlenül vagy közvetetten részt vesz), és– lévén, hogy a vállalkozási tevékenység alapvetően emberi tevékenység, a telephelyen a vállalkozó, társaság esetén a társaság tisztségviselője, munkavállalója – munkarend szerint "állandó" jelleggel – munkát végez, vagy – a telephelyen kívüli munkavégzés esetén – onnan munkát végezniindul.A telephely kritériumait teljesíti tehát az, ha az ügyfele a nagyáruházak folyosóján területet vagy a nagyáruházban minishopot bérel, hiszen ezáltal ingatlanjellegű üzleti létesítményt használ, s ahhoz kapcsolódik a vállalkozó által vagy annak munkavállalóján keresztül kifejtett vállalkozási tevékenység. Tekintve, hogy a Htv. időbeli szűkítéssel nem él a telephelyet illetően, nincs jelentősége annak, hogy a tevékenységvégzés eseti, és rövid ideig tart. Ugyanez az irányadó arra az esetre, ha ügyfele a kiállítások, vásárok helyszínén bérel (bérleti szerződéssel) területet. Abban az esetben azonban, ha az ezen eseményeken való részvétel ingatlan, terület bérletével nem jár, akkor – ingatlanjellegű üzleti létesítmény híján – nem jön létre telephely (a kiállításon, vásáron való árusítás jogáért persze vélhetően kell térítést fizetni, de ez nem befolyásolja az adókötelezettséget). Mindez sajnos kétségtelenül adminisztrációs terhet jelent, hiszen valóban be kell jelentkezni az adót bevezető és adókötelezettséggel érintett önkormányzatok adóhatóságánál, továbbá – az adóévet követően […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.