Behajtási költségátalány – törvényváltozás!


Olvastam, hogy a behajtási költségátalányról új törvény lépett hatályba, amely szerint a kötelezettet terhelő, kereskedelmi ügyletekből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén a jogosult a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak megfelelő, az MNB – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre (a továbbiakban: behajtási költségátalány) tarthat igényt. Ez a törvényi előírás érdemileg más, mint az eddigi volt, amikor is, ha a vállalkozások közötti szerződés esetén a kötelezett késedelembe esett, köteles volt a jogosultnak a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezésére negyven eurónak megfelelő forintösszeget fizetni, amelyet a kötelezettnél a kötelezettség kezdőnapján a jogosulttal szembeni kötelezettségként az egyéb ráfordítások közötti elszámolással elő kellett írni. Az új törvény ismeretében mi történjen a könyvekben így kimutatott kötelezettségekkel? Ha a kötelezett nem könyvelt semmit, hogyan érvényesítheti a jövőben a jogosult a behajtási költségátalány miatti követelését stb.?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2016. április 28-án (344. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6964

[…] való lemondást nem kellett könyvelnie, de nyilatkozattal le kellett mondania arról. A NAV-tájékoztató szerint ugyanis a jogosultnak azt követően kell kifejezett nyilatkozattal lemondania a behajtási költségátalányról, amikor azt a kötelezett már kötelezettségként kimutatta, de a jogosult részére még nem utalta át. A NAV-tájékoztató alapján, az azt követőknél megindult egy levelezési dömping, a számviteli elszámolás megfelelő bizonylati alátámasztására. Célszerűnek az látszott, ha a kötelezett akkor, amikor a behajtási költségátalányt egyéb ráfordításként elszámolta, a jogosulttal szembeni kötelezettségként kimutatta, erről a tényről és az ezzel összefüggő adatokról tájékoztatja a jogosultat. A jogosult pedig ezen tájékoztató alapján – figyelemmel arra is, hogy a tájékoztató szerinti behajtási költségátalány hozzá még nem érkezett meg – kifejezett nyilatkozatot tesz írásban, amelyben a konkrét (adott) behajtási költségátalány összegéről lemond.A behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 2016. március 25-én lépett hatályba. Mint a kérdező is utalt rá, ez a törvény a behajtási költségátalány fizetésére akkor kötelezi a kötelezettet, ha a behajtási költségátalányt a jogosult igényli. A törvény 5. §-a szerint a törvény rendelkezéseit a hatálybalépését megelőzően kötött kereskedelmi ügyletekből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén is alkalmazni kell azzal, hogy a törvény hatálybalépésekor fennálló késedelem esetén a behajtási költségátalány érvényesítésére megszabott jogvesztő határidőt a törvény hatálybalépésétől kell számítani.És mi legyen a hatálybalépést megelőző napon, illetve a 2015. december 31-én fennálló fizetési késedelmek esetében?A legegyszerűbb eset, ha a NAV-tájékoztató szerint jártak el, és a kötelezett rendelkezik a jogosult lemondó nyilatkozatával. Ez esetben ugyanis a kötelezett a késedelembeesés időpontjával ugyan kimutatta a 40 eurónak megfelelő összegű kötelezettséget a jogosulttal szemben, elszámolta egyéb ráfordításként, de még ugyanezen elszámolási időszakon belül – a jogosult lemondó nyilatkozata birtokában – könyvelte azt elengedett kötelezettségként is a rendkívüli bevételekkel szemben. (A jogosultnak ezzel kapcsolatosan könyvelési feladata nem volt!)Ha a jogosult nem adott lemondó nyilatkozatot, a kötelezett viszont kimutatta a behajtási költségátalányt kötelezettségként, elszámolta az egyéb ráfordítások között, akkor egyrészt a már hivatkozott 5. §, másrészt az Szt. 177. §-ának (56) bekezdése alapján a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a vállalkozó a könyvviteli nyilvántartásában (mérlegében) kimutatott, behajtási költségátalányból származó kötelezettséget – ha azt ezen időpontig a jogosult nem követelte tőle – az egyéb bevételekkel szemben megszünteti. Ebből az következik, hogy a 2015. december 31-én a behajtási költségátalány miatt kimutatott […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.