Számviteli Levelek      
Előfizetőink honlapunkon feltett kérdésére 7 napon belül e-mailben választ adunk!
Előfizetőink honlapunkon feltett kérdésére 7 napon belül e-mailben választ adunk!

A találat a megadott beszámoló (korábbi évek ellenőrzése) tárgyszóra

Az Ön által megadott fenti keresési szempont(ok)nak megfelelő kérdést időrendben (legfrissebb elől) jelenítettük meg. Kattintson alább a válasz megjelenítéséhez!

A találat: Korábbi évek beszámolójának ellenőrzése

Kérdés: Egy kft. a 2017. évi könyvelése során a megelőző, azaz 2016. évre vonatkozóan jelentősnek minősülő hibát tárt fel, a hibás könyvelések helyesbítése a 2017. évi könyvelésben szerepelt, emiatt 2017. évre háromoszlopos beszámoló készült. A hiba következtében a 2016. évre megállapított társaságiadó-alap közel 9 M Ft-tal magasabb lett. A 2016. évi 1629-es bevallás önellenőrzésének elkészítésére viszont a mai napig nem került sor. Az önellenőrzést most szeretnénk benyújtani. Ennek kapcsán felülvizsgáltuk a 2016-os év teljes könyvelését, amelyben 2015-ös évre vonatkozóan feltárt és lekönyvelt különbözeteket találtunk. A különbözetek következtében a 2015-ös év adózás előtti eredménye és a társaságiadó-alapja is kevesebb lett. A 2016-ban lekönyvelt előző évi differenciák teljes egészében a 2016-os év társaságiadó-bevallásában és beszámolójában jelentek meg, a 2016-os év eredményét érintették, 2015. évre önellenőrzés nem készült. A 2016-os beszámoló kétoszlopos. Ennek helyességét most, a 2016-ra beadandó önrevízió kapcsán ellenőriztük, és megállapítottuk, hogy a 2016-os évben feltárt, 2015-re vonatkozó hibák jelentősnek minősülnek, ugyanis a hibák és hibahatások a 2015. évi beszámoló mérlegfőösszegének 2%-át meghaladják (még az átfordítás utáni mérlegfőösszeg 2%-át is túllépik). Tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy 2016. évre 3 oszlopos beszámolót kellett volna készíteni, a 2015-ös év társaságiadó-bevallását pedig az adóalap csökkenése ellenére muszáj lett volna önrevíziózni. Véleményünk szerint akkor járnánk el szabályosan, ha:
1. a 2016-os évből a 2016-ra lekönyvelt 2015-ös hibákat kiszednénk;
2. a 2015. év taobevallását önrevízióznánk;
3. a 2016. évre utólag 3 oszlopos mérleget készítenénk;
4. az 1. pontban kijött eredményhez a 2017-ben lekönyvelt, 2016. évre feltárt hibákat hozzákalkulálnánk;
5. végül ezután készítenénk el a 2016-os évre vonatkozó önrevíziót.
(A társaság minden évben nyereségesen működött, ezért a 2015-ös, 2016-os évekre vonatkozó taokülönbözet együttesen azt az összeget teszi ki, amit a 2016. évre a megelőző évi hibák felülvizsgálata előtt levezettünk.) A beszámolókat minden évben könyvvizsgáló ellenőrizte, és hitelesítő záradékot adott. Kérem, szíveskedjenek konkrét javaslatot tenni, hogy Önök szerint mi lenne a helyes eljárás a korábbi évek közzétett beszámolóinak javítására, hogyan érinti ez a könyvvizsgálatot? Milyen következménnyel járhat, ha - ahogyan eredetileg terveztük - a 2016-ban lekönyvelt 2015. évi hibákat nem emeljük ki 2016-ból, és az eredetileg beküldött 2016. évi társaságiadó-bevallást önellenőrizzük? Végül a jelentős hiba számítási módjával kapcsolatban szeretném, ha elmondanák a véleményüket: jól gondoljuk-e, hogy az adott évre feltárt hibákat eredménysoronként kell nézni, az egyes hibák által okozott társaságiadó-különbözeteket külön-külön kiszámolni, és az így kijött tételesen számított taokülönbözetek abszolút értékeit kell a jelentős/nem jelentős minősítésnél figyelembe venni, valamint maguknak a hibáknak az abszolút értékeit eredménysoronként összeadni? A hibák eszköz-forrást érintő tételei helyett pedig a fentiek szerint eredménykimutatás soronként levezetett mérleg szerinti eredmények (soronkénti) abszolút értékeit összeadva kell figyelembe venni a hiba saját tőkét érintő hatását?
Részlet a válaszból: […]kibocsátott független könyvvizsgálói jelentés visszavonásáról rendelkezik, a céginformációs szolgálat a cég kérelmére a független könyvvizsgálói jelentés visszavonásáról szóló nyilatkozatot és az ismételt független könyvvizsgálói jelentést közzéteszi. A kérelemhez mellékelni kell a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó hatóság független könyvvizsgálói jelentés visszavonásáról szóló határozatát.Ebből következően a 2016. évi beszámoló nem cserélhető ki, de újból ellenőrizhető, ha a 2015. évi adatok ellenőrzése miatt ez a beszámoló hibás, mert a 2015. évi ellenőrzés során feltárt hibahatások jelentősnek minősültek, így azok nem jelenhettek volna meg a 2016. évi eredményben. Ezen ellenőrzés során lehet a 2016. évi adatokból kiemelni a hibásan szereplő 2015. évi adatokat, és most (2020-ban) kell vizsgálni, hogy a hatások jelentős vagy nem jelentős hibának minősülnek. Jelentős hibahatás esetén a 2020. évi beszámoló lesz 3 oszlopos. A hibahatást külön-külön kell számítani 2015-re és 2016-ra, de nem a kérdésben megfogalmazott módszerrel.Az Szt. 3. §-a (3) bekezdésének 3. pontja valójában meghatározza a jelentős összegű hiba számítási módját is. E szerint jelentős összegű a hiba, ha a hiba feltárásának évében (ez jelen esetben 2020), a különböző ellenőrzések során, egy adott üzleti évet érintően (itt 2015, 2016, 2017) (évenként külön-külön) feltárt hibák és hibahatások - eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő - (előjeltől független) abszolút értékének együttes összege meghaladja a számviteli politikában meghatározott értékhatárt.A hangsúly az[…] részlet vége a válaszból.
Ha szeretné a választ elolvasni, akkor kérjük kattintson ide!
A válasz időpontja: 2020. augusztus 27.
Az olvasói kérdés sorszáma a Számviteli Levelek adatbázisban: 8285
Kapcsolódó összes tárgyszó: ,