Polgári jogi társaság létrehozása könyvkiadásra

Kérdés:

Két könyvkiadó és egy szövetség polgári jogi társaságot hozott létre egy könyv kiadására. A felek polgári jogi társasági konzorciumi szerződést kötöttek a könyv kiadására, terjesztésére, értékesítésére. Vagyoni hozzájárulásként a felek a könyvkiadás egyes folyamatainak költségeit szétosztották, és döntöttek arról, hogy melyik folyamat költségét melyik tag állja. A könyv terjesztését megállapodás alapján mindegyik tag végezheti. A tagok között a legyártott példányokat szétosztották. A tagok jegyzőkönyvben rögzítették, hogy az elkészült könyvek közös tulajdont képeznek, ezért a legyártott darabszámok egymás közötti elosztása nem minősül értékesítésnek, csupán a raktárkészletek közötti mozgásnak. Így a legyártott példányok egymás közötti elszállítása nem jár számlakiállítással sem. A tagok megállapodtak abban, hogy a tevékenység együttes eredményéről évente elszámolnak egymással és a tevékenység eredményét egymás között a vagyoni hozzájárulás, a költségek arányában megosztják. A közös tevékenység felosztott eredményét a pénzügyi műveletek egyéb bevételeként, illetve egyéb ráfordításaként számolják el. Az eredmény meghatározásánál figyelembevételre kerül az eladott könyvekre jutó teljes önköltség is.
Helyes-e az az értelmezés, hogy a könyvek közös tulajdont képeznek, a tagoknak egymás között a könyv előállításával kapcsolatos költségeket nem kell átterhelni, továbbszámlázni, illetve a könyvek tagok közötti szétosztását szintén nem kell értékesítésként kezelni és számlázni? Vagy a legyártott könyvek közös tulajdona nem értelmezhető számvitelileg, a legyártott példányszámokat az egyik tagnak kell a készletek között nyilvántartásba vennie a teljes önköltségen? Ha ez a helyes eljárás, akkor a tagoknak ki kell jelölni maguk közül egy tagot, aki a könyvet készletként teljes önköltségen nyilvántartásba veszi, és a könyv előállításával a másik két tagnál felmerült költséget részére át kell számlázni? Ebben az esetben a könyveket nyilvántartásba vevő tag a könyvek szétosztásakor ki kell, hogy számlázza a többi tag felé az átadott könyveket előre meghatározott értéken?

Részlet a válaszából: […] ...vállalnak kötelezettséget, hogy közös céljuk elérése érdekében együttműködnek, a közös cél megvalósításához szükséges vagyoni hozzájárulást teljesítenek, és tevékenységük kockázatát közösen viselik.A Ptk. hivatkozott előírása alapján a kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. október 9.
Kapcsolódó címkék:  

Külföldön ingatlanvásárlás

Kérdés: Alapítványi iskola külföldön szeretné táboroztatni a gyerekeket. Felmerült, hogy megvásárolnának külföldön egy területet erre a célra. A külföldön vásárolt telket hogyan kell a könyvekben kimutatni, és az adásvételi szerződés elegendő lesz-e ilyen esetben a könyveléshez?
Részlet a válaszából: […] ...ismeretét igényli (ez nem számviteli kérdés). És nem utolsósorban szükség van az alapítványi iskola alapítójának az írásbeli hozzájárulására is, amelyet a telekvétel dokumentumához csatolni kell.(Kéziratzárás: 2025. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 25.
Kapcsolódó címke:

Munkavállaló által fizetett céges költség

Kérdés: Az egyik cég munkavállalója a céges rendezvényen a saját bankkártyájával fizetett (a cég költsége volt a tétel). A munkáltatója most ezt az összeget augusztusban a havi fizetéssel kifizeti a munkavállaló részére. A cég – mint természetbeni juttatást – leadózza mint költségelszámolást. A cég, a munkaadó a 8. havi bér átutalásánál a dolgozónak a nettó fizetésével utalja el az adott összeget, amit a munkavállaló fizetett ki a cég helyett a céges rendezvényen a saját bankkártyájával. A cég ezt mint költségtérítést elszámolhatja? Természetbeni juttatásként kell leadóznia az összeget?
Részlet a válaszából: […] ...– az egyes meghatározott juttatások közé tartozik, és ez esetben a cégnél kell a személyi jövedelemadót és a szociális hozzájárulási adót megfizetni, és költségként elszámolni.Ha nincs a cég nevére szóló számla, vagy a számla a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 25.
Kapcsolódó címke:

Közérdekű kötelezettségvállalás játszóterek építésére

Kérdés: Egy társaság társasházat épít, és az önkormányzattal kötött településrendezési szerződésben a felek abban állapodtak meg, hogy a társaság az önkormányzat részére közérdekű kötelezettségvállalás jogcímen játszóterek fejlesztésére pénzbeli hozzájárulást fizet. A társaság könyveiben hogyan számoljuk el ezt a kifizetést? A társaságiadó-kalkuláció során kapcsolódik adóalap-korrekció a kifizetéshez?
Részlet a válaszából: […] Ha a támogatás megfelel a Ptk. 6:589–6:592. §-aiban foglaltaknak, akkor a nyújtott támogatás – azzal a feltétellel, hogy az nem jelent a Tao-tv.-ben meghatározottakon túl vagyoni előnyt a társaságnak, a társaság tagjának vagy részvényesének, vezető tisztségviselőjének,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 25.
Kapcsolódó címke:

Földterület rendelkezésre tartásának díja

Kérdés: Napelempark telepítésével foglalkozó cég több földterület adásvételére vonatkozó előszerződést köt magánszemély tulajdonosokkal annak érdekében, hogy a későbbiekben a park használatbavételi engedélyének megszerzése esetén a földterület tulajdonjoga a cégre szálljon át. Az előszerződésben meghatározott határidőben a cégnek a vételárat előre ki kell fizetnie a magánszemélyeknek. A cég a vételár előrefizetéséig rendelkezésre tartási díjat fizet a földterület rendelkezésre tartása és az azon alapított terhek viselése ellenértékeként. A rendelkezésre tartás magában foglalja az eladók közreműködését a napelempark létesítéséhez szükséges engedélyek megszerzése során (pl. helyszíni vizsgálatok és mérések) és a földterületen alapított terhek tűrését (pl. jelzálog, elidegenítési és terhelési tilalom alapítása). Amennyiben a cég végül nem kapja meg a parkra a használatbavételi engedélyt, a földterület tulajdonjoga nem a cégre, hanem harmadik félre kerül átruházásra a magánszemély által. A harmadik fél a vételárat a cégnek fizeti meg, tekintettel arra, hogy a cég azt a magánszemélynek már előre kifizette. Az előzőekben leírt rendelkezésre tartási díj része-e a földterület bekerülési értékének?
Részlet a válaszából: […] ...a cég részére visszafizetni. Különmegállapodás alapján nincs azonban akadálya annak, hogy a harmadik fél a vételárat a magánszemély hozzájárulása alapján a kérdező cégnek fizesse meg.A kérdés szerinti cég által a magánszemélynek fizetett földterület...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 11.
Kapcsolódó címke:

Társaságtól megváló taggal történő elszámolás

Kérdés: A kft.-nek 2 tagja volt, anya és fia, 1800 ezer-1800 ezer forint vagyoni hozzájárulással. Az anya április hónapban elhunyt. Az ügyvéd május hónapban a halotti anyakönyvi kivonat alapján töröltette az anyát a tagok közül, és tagként beléptette a fiú feleségét 1800 ezer forint vagyoni betéttel. A július hónapban kelt hagyatékátadó végzés szerint az anya örököse a fiú, a végzés szerint megnyílt azon jogosultsága, hogy a társaság tagjaival való megegyezés alapján a társaságba tagként belépjen, vagy ilyen megegyezés hiányában vele a társaság, a társaságtól megváló taggal elszámoljon. A fenti esetben már egyébként is tagja a társaságnak az örökös, ebben az esetben az elhunyt vagyoni hozzájárulásának összegével növekszik a fiú vagyoni hozzájárulása? Az ügyvéd szerint kiveheti az örökös a vagyoni hozzájárulásának összegét, de mi lesz a saját tőke többi elemével (eredménytartalék)?
Részlet a válaszából: […] A kérdés szerint az ügyvéd májusban töröltette az anyát a tagok közül. Ezt a Ptk. 3:202. §-ának (4) bekezdése alapján megtehette, mivel a törzstőke leszállításáról úgy intézkedett, hogy egyidejűleg gondoskodott a törzstőke felemeléséről, így a törzstőke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 11.
Kapcsolódó címke:

Sportegyesület bevétele a versenyző átigazolásakor

Kérdés: A sportegyesület áfa alanyi mentes, közhasznú jogállással nem rendelkezik. Bevételei tagdíjból és támogatásokból származnak. Tevékenysége: labdarúgóutánpótlás-nevelés 6–19 éves korosztály számára. Az egyesületben U–U19-ig különböző korosztályban 16 versenyképes csapat játszik. Az egyesület szakképzett edzőket alkalmaz, a magas fokú képzés nyújtása céljából. Továbbá sporteszközöket és sportruhákat biztosít a versenyző tanulóknak. Több esetben sor kerül, hogy egy-egy versenyző más egyesülethez átigazol. Ennek kapcsán az átadó egyesület kiszámlázza a tanulóra fordított nevelési és kapcsolódó költségeket az átvevő egyesület részére. A számlában nevelési költségtérítés jogcím szerepel. Ezt a nevelési költségtérítést árbevételként vagy egyéb bevételként kell-e elszámolni? A számla áfamentesen van kiállítva. Úgy gondoljuk, hogy nem tartozik az áfa alanyi mentes értékhatárba. Helyes-e ez így?
Részlet a válaszából: […] ...ha az országos sportági szakszövetség vonatkozó szabályzata másként nem rendelkezik – csak az átadó sportszervezet előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolhat át ideiglenesen vagy véglegesen az átvevő sportszervezethez. Az ideiglenes átigazolással (kölcsönadás) vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 11.
Kapcsolódó címke:

Elhunyt tag örökösének szja- és szochokötelezettsége

Kérdés:

A kft. elhunyt tagjának örökrészével kapcsolatban kérdezem: amikor megállapítom a megszűnő törzsbetétre jutó vagyon értékét (amely a vagyoni hozzájáruláson felül tartalmazza az eredménytartalék és tőketartalék összegét is), és előírom az örökössel szembeni kötelezettségként, van-e egyenes ági öröklés esetén szja- és szochokötelezettség?

Részlet a válaszából: […] ...a következő.A kérdés arra irányult, hogy amikor megállapítják a megszűnő törzsbetétre jutó vagyon értékét (mely a vagyoni hozzájáruláson felül tartalmazza az eredménytartalék és a tőketartalék összegét is), és előírják az örökössel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 11.
Kapcsolódó címke:

Egyéni vállalkozó átalakulása miatti adók

Kérdés:

Egyéni vállalkozó egyszemélyes kft.-vé alakul át. Az egyéni vállalkozás rendelkezik eszközökkel. Kérem, ismertessék az átalakulás következtében fizetendő adókat! Az egyszemélyes kft.-be később belépne egy új tag, aki ingatlant bocsátana a kft. rendelkezésére. Kérem, ismertessék a fizetendő adókat az egyszemélyes kft. már meglévő tagja, a társaság, illetve az újonnan belépő tag részére!

Részlet a válaszából: […] ...vállalkozó adónyilvántartásában szereplő vagyontárgyak közül mely vagyontárgyak képezik az alapító egyéni vállalkozó vagyoni hozzájárulását, és mely eszközöket és kötelezettségeket adja át az alapítandó korlátolt felelősségű társaságnak;c) elkészíti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. augusztus 28.
Kapcsolódó címkék:  

Szállásadó reggelit és vacsorát ad

Kérdés: Egy, az Szja-tv. 57/A. §-a alapján adózó szállásadó a vendégeinek reggeli és vacsora étkeztetést tervez biztosítani. Ennek megvalósítása befolyásolja-e az adóalany adózási státuszát?
Részlet a válaszából: […] ...magánszemély az önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat alkalmazza, vagy nem tekinthető fizetővendéglátónak, akkor szociális hozzájárulási adót kell fizetnie. A jövedelem 13 százalékát kell szociális hozzájárulási adó címen megfizetni, mivel e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. augusztus 28.
Kapcsolódó címke:
1
2
3
144