Üzletrész megszerzésének, illetve értékesítésének adóterhei

Kérdés: Magyar állampolgár, munkavállaló egy magyarországi kft.-nél, melynek 2 belföldi magánszemély a tulajdonosa. Három évvel ezelőtt, „opciós szerződést” kötöttek M és a kft. tulajdonosai, mint magánszemélyek, amelyben üzletrészszerzési lehetőséget biztosítottak M számára. Az „opciós szerződés” szerint, M üzletrészt szerezhet a fent említett cégben, előre meghatározott arányban (5%), ha a cégnél maradva tevékenységével a cég sikerességét növeli, és egy harmadik (független) fél a cég egészét, megfelelően magas áron, megvásárolja. Ilyen szerződés csak néhány dolgozóval köttetett, nem mindenkivel. A feltételek teljesültek, M a munkáltatói kft. 2 tulajdonosától visszterhes ügylet keretében vásárolta meg az „opciós szerződésben” megjelölt 5% üzletrészt a jegyzett tőke névértékén, melyet a kft.-t felvásárló cég felé rögtön tovább is értékesített.
Két kérdésre kérjük szíves állásfoglalásukat:
1. Milyen adót/járulékot kell M magánszemélynek a kft. 5%-os üzletrészének megszerzése után fizetnie, alkalmazható-e az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdés (h) pontja?
2. M magánszemély által a felvásárló cég felé történő üzletrész-értékesítés bevétele és az üzletrész szerzési értékének különbözete teljes egészében árfolyamnyereségből származó jövedelemnek számít-e, ha a felvásárló cégnek nincs semmilyen kapcsoltsági viszonya sem a felvásárolt kft.-vel, sem annak tulajdonosaival?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre:Ha az M magánszemély a kft. 2 tulajdonosától visszterhes ügylet keretében vásárolta meg az „opciós szerződésben” megjelölt 5% üzletrészt a jegyzett tőke névértékén, akkor álláspontunk szerint alkalmazható az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. július 11.

Saját termelésű termény értékvesztése

Kérdés: A 2023. évben hozamolt és a 2023. év végén készleten maradó saját termelésű termény értékvesztésének elszámolásával kapcsolatban kérdezem. Ha a mérlegkészítés időpontjáig nem áll rendelkezésre a terményre vonatkozó adásvételi szerződés, szükséges vizsgálni az értékvesztés elszámolását? A mérlegkészítéskor ismert piaci árra (KSH stb.) lehet alapozni? Utóbbi ár az eladás napjára változhat, a tartós követelmény teljesülése kétséges.
Részlet a válaszából: […] ...a termény bekerülési értéke meghaladja-e, vagy kevesebb, mint a várható eladási ára.Ha a terményt a mérlegfordulónap után adásvételi szerződéssel értékesítik, akkor a terménynek konkrét eladási ára van, amellyel összehasonlítható a termény közvetlen önköltsége....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. július 11.

Vásárolt megmunkálóközpont lízingbe vétele

Kérdés:

Társaságunk 2024. 03. 26-án vásárolt egy megmunkálóközpontot (160.000 euró). Eredetileg úgy volt, hogy saját finanszírozású beruházás lesz, emiatt a 161. Befejezetlen beruházásra lett könyvelve. Később sikerült egy lízingcéggel megállapodni, és utófinanszírozásban lízingszerződést kötni. 2024. 05. 16-án szállították le cégünkhöz a megmunkálóközpontot, és ezen a napon ki is kellett számláznunk a megmunkálóközpontot a lízingcégnek változatlan áron. A gép a lízingcég tulajdonába került, mi havonta lízingdíjat (bérleti díjat) fogunk fizetni a lízingcégnek. Hogyan könyveljem az értékesítést? Mert ez nem egy aktivált tárgyi eszköz, hanem befejezetlen beruházás volt. Azon a napon, amikor megérkezett a gép cégünkhöz, ki is kellett állítani a számlát az értékesítésről.

Részlet a válaszából: […] ...áruk beszerzési értékeként: T 814 – K 261.A gép valóban a lízingcég tulajdonába kerül. Abban az esetben azonban, ha valóban lízingszerződést kötöttek, akkor a gépet a kérdező cégnél kell nyilvántartásba venni (bár a tulajdonjogot csak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. július 11.

Nyílt végű pénzügyi lízing maradványértékének áfája

Kérdés: A kérdés az, hogy jól járunk-e el, ha a maradványérték le nem vonható áfarészét nem számítjuk bele a bekerülési értékbe, hanem ezt csak a futamidő végén – ha tényleges vásárlás történik – aktiváljuk rá az eszközre?
Részlet a válaszából: […] ...felszámítani, csak a törlesztőrészletekre (mintha az bérleti díj lenne).A kérdésre adandó válasznál abból kell kiindulni, hogy a lízingszerződés mikor tekinthető (mikor minősül) befejezettnek. Ha a maradványérték megfizetése után, akkor a maradványérték számlázása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. július 11.

Elküldött számlát nem egyenlítik ki

Kérdés: Több éve, hogy megbízóimnak a számlázz.hu-n keresztül küldöm az általam elvégzett munka átutalási számláit. Ha egy elküldött számlát nem teljesítenek többszöri felszólítás ellenére sem, mi a következménye?
Részlet a válaszából: […] ...elő­feltétele. Elsősorban az, hogy legyen a megrendelővel, a vevővel kötött, az elvégzendő feladatokat részletesen tartalmazó szerződés, természetesen rögzítve azt is, hogy a teljesítés igazolásakor kiállított számla az ellenértéken túlmenően még...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Euróban kötött kölcsönszerződés forintátutalással

Kérdés: A kft. a tárgyévben kezdte meg a működését. Az indulással kapcsolatos forrásigényt a tulajdonosok tagi kölcsön formájában biztosítják, amelyre kölcsönszerződést kötöttek, a kölcsön keretösszegét pedig euróban határozták meg. A kft. a könyveit forintban vezeti. A keretszerződés alapján nyújtott kölcsönösszegek egy részét a tulajdonosok a szerződésnek megfelelő euróban utalták át a cégnek, azonban számos alkalommal forintot utaltak a cég forintszámlájára. A közleményben feltüntetésre került, hogy a tulajdonos mennyi eurónak gondolta ezt a kölcsönt, amit jellemzően a Google Finance által megadott aznapi árfolyammal forintosított, majd utalt. A kft. a számviteli politikájában az MNB középárfolyamát választotta. Ezeket az utalásokat nyilvántarthatjuk-e egyáltalán devizás kötelezettségként a hivatkozott 10 keretszerződés keretében? Ha igen, milyen euróösszegben? A közleményben megadottak szerint, vagy az utalás napja szerinti MNB-középárfolyammal kell visszaosztani a beérkezett forintösszeget?
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz természetesen az, hogy a forintban érkezett átutalást forintban kell nyilvántartani!A keretszerződés nevéből is következik, a kereteket határozza meg. A keretszerződésre hivatkozással könyvelni nem lehet. Minden esetben – a kölcsön nyújtását megelőzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Célmegjelölés nélkül lehívott hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az újonnan alakult társaság jelenleg beruházást folytat annak érdekében, hogy létrehozza azt a nagy értékű létesítményt, amivel a gazdasági tevékenységét folytatni fogja. A társaság jegyzett tőkéje a törvényben előírt legalacsonyabb összeg. Így saját forrással minimálisan rendelkezik. A beruházást anyavállalati hitelből valósítja meg teljes mértékben a társaság, amelyre rendelkezésre áll egy keretszerződés. A keretszerződés alapján a társaság a szükséges hitelösszeget egy írásbeli igénylő dokumentum alapján tudja lehívni. A keretszerződés és a lehívó dokumentum nem határozza meg a lehívott hitel célját. A lehívott hitel bármilyen tétel finanszírozására fordítható, így általános hitelnek tekinthető. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat a bekerülési érték részét képezi. Egyes szakmai vélemények szerint csak olyan hitel kamata aktiválható, amelyet konkrétan nevesítve a beruházás finanszírozására vettek fel. Esetünkben egyértelműen megállapítható, hogy a beruházást az anyavállalati hitelből finanszírozták. Véleményünk szerint ebben az esetben indokolt az üzembe helyezésig felmerült kamatnak egy meghatározott arányszámmal történő aktiválása? Amennyiben igen, milyen elfogadható módszerekkel kalkulálható ki az aktiválandó kamat mértéke?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele legyen.A keretszerződéshez minden kölcsön felvételekor kapcsolódnia kellene a kölcsönszerződésnek, amelynek minden olyan adatot tartalmaznia kellene...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Pótlólag befizetett összegek nyilvántartása, felhasználása

Kérdés: A kft. használt ingóságok értékesítésével foglalkozik. Időközönként bizományosi szerződést is köt magánszemélyekkel, ahol is a harmadik fél felé kívánnak közvetíteni ingóságokat. A kft. tagjai korábban befizettek összegeket, ezt a lekötött tartalékok között tartjuk nyilván, a társasági szerződés lehetőséget adott rá. 1. Amikor a termék értékesítésre kerül, akkor a befolyó ellenértéket a pótbefizetés csökkentéseként könyvelhetjük-e, van-e erre lehetőség? 2. Amikor a cég továbbértékesítési céllal vásárol használt ingóságokat, ezen készleten lévő ingóságunkból tudunk-e pótbefizetést csökkenteni, pótbefizetést visszafizetni a tagoknak?
Részlet a válaszából: […] ...Ptk. 3:183. §-a alapján a taggyűlés a veszteségek fedezésére pótbefizetést írhat elő a tagok számára, ha a társasági szerződés a taggyűlést erre feljogosítja. A pótbefizetés elrendeléséről a taggyűlésnek a Ptk.-ban előírt tartalommal a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Kft.-üzletrész értékesítése magánszemélynek

Kérdés: A kft. egy másik kft. tulajdonosa. A kft. ezt az üzletrészét eladta egy magánszemélynek. Hogyan kell a fenti esetet szabályosan könyvelni? Az üzletrészeladás milyen adóvonzattal, illetve adatszolgáltatási kötelezettséggel jár?
Részlet a válaszából: […] ...kft.-nél az üzletrész értékesítésének könyvelése:– az üzletrész adásvételi szerződés szerinti eladási árának elszámolása a tulajdonosváltozás cégbírósági bejegyzése után: T 366 – K 9721;– a könyv szerinti (a nyilvántartási) értékének a kivezetése: T...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

Mi minősül szponzorációnak?

Kérdés: Szponzorációnak minősül-e az, ha egy általunk pénzben vagy természetben támogatni kívánt egyszeri rendezvény esetében a támogatási szerződésünk arról szól, hogy a szervezők a cégünk logóját a rendezvényen megjeleníthetik, erre engedélyt adunk? Változik-e a kérdés megítélése, ha a cégünk lehetőségképpen ehhez biztosít transzparens eszközöket, molinót?
Részlet a válaszából: […] ...a támogató neve és/vagy logója megjelenik a támogatott eseményen, projekten vagy terméken. E fogalom alapján a kérdésben megfogalmazott szerződés szponzori szerződésnek tekintendő.Ha azonban a támogatás megfelel a Tao-tv. 4. § 1/a. pontjában foglaltaknak, azaz–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.
1
9
10
11
336