Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...meg. Az egyéni vállalkozói tevékenység egyéni cég alapítása miatt történő megszűnése esetén a foglalkoztatási kedvezményre, a fejlesztési tartalékra, a nyilvántartott adókülönbözetre vonatkozó szabályok szempontjából, az előírt nyilvántartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Ingyenes eszközátadás illetéke

Kérdés: Az illetékről szóló törvény 17. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés "kedvező" illetékfizetési kötelezettséget állapít meg "ingyenes eszközátadásra irányuló ügyletre", ha a gazdálkodók egyazon személy 100 százalékos tulajdonában állnak. A törvény ajándékozási illetéket határoz meg ajándékozás esetére. Mi az ingyenes eszközátadás, s miben különbözik a kettő egymástól? Elképzelhető-e olyan ügylet 100 százalékos tulajdonban álló cégek között, ami ajándékozás, de nem tartozik az ingyenes eszközátadás fogalmába, s ezért más illetékelbírálás alá esik? Az ajándékozás fogalmába beletartozik-e a követelés elengedése, a boltnyitási hozzájárulás, a fejlesztési hozzájárulás?
Részlet a válaszából: […] ...az Itv.-nek, így az ajándékozási illetékneksem.Az ajándékozási illeték tárgya az ingyenes vagyonszerzés. Aboltnyitási hozzájárulás, a fejlesztési hozzájárulás nem minősül – véleményünkszerint – az Itv. értelmében ingyenes ügyletnek, mivel a bolt forgalmazni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 3.
Kapcsolódó címkék: