Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...meg. Az egyéni vállalkozói tevékenység egyéni cég alapítása miatt történő megszűnése esetén a foglalkoztatási kedvezményre, a fejlesztési tartalékra, a nyilvántartott adókülönbözetre vonatkozó szabályok szempontjából, az előírt nyilvántartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyidejű adóelőnyök az egyéni vállalkozónál

Kérdés: Egyéni vállalkozó fejlesztési tartalékot képzett az előírt szabályok szerint. A képzett tartalékból határidőn belül vállalkozási tevékenységet szolgáló műszaki termelőeszközt (gépet) vásárolt, illetve kíván vásárolni.
1. Például pályázat esetén, amennyiben a vállalkozó a beruházását ezen fejlesztési tartalékból kívánja részben megvalósítani, akkor a fejlesztési tartalékot meghaladó beruházási értékre pályázhat támogatásra, tekintve hogy a fejlesztési tartalék fedezi a szükséges saját forrást?
2. Amennyiben ezen tárgyi eszköz vételára meghaladja a felhasznált fejlesztési tartalékot (elszámoltnak tekinti az értékcsökkenést a fejlesztési tartalék erejéig), és az adott évi elszámolt értékcsökkenést mint új tárgyi eszköz, első üzembe helyezéskor levonható-e az osztalékalapból?
3. Vagy ugyanezen tárgyi eszköz figyelembe vehető kisvállalkozói kedvezményként, természetesen az egyéb feltételek megléte esetén?
4. Ha egy új tárgyi eszközt vásárolok, akkor ugyanazon eszközvásárlást figyelembe vehetem-e kisvállalkozói kedvezményként, és amennyiben ez évben üzembe helyezem, az osztalékalapból is levonható?
A kérdés lényege, hogy a fenti adóelőnyök egymás mellett alkalmazhatók-e, ha igen, melyik és hogyan, illetve melyik zárja ki a másikat, és milyen esetekben?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdések sorrendjében:Pályázat esetén, amennyiben a vállalkozó a beruházásátfejlesztési tartalékból kívánja részben megvalósítani, a fejlesztési tartaléksaját forrásnak tekinthető, de a pályázati feltételektől függ, hogy milyenösszegűnek kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.
Kapcsolódó címke: