Árfolyam-különbözet elhatárolása

Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
Részlet a válaszából: […] ...(4) bekezdése szerint milyen összegű céltartalékot kellképezni, azt össze kell vetni az előző évivel, és csak a különbözetet kellkönyvelni céltartalékképzésként, illetve céltartalék-felhasználásként. Nemmegengedett az, hogy az előző évben képzett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.
Kapcsolódó címke:

Külföldi hitel árfolyamveszteségének elszámolása

Kérdés: A külföldi tulajdonosok a kft.-nek 1996-ban hitelt nyújtottak, amelynek összegét valutában fizették be. A pénzügyileg nem realizált árfolyamveszteséget (amely a mérlegforduló napján keletkezett) kell-e könyvelni? Ha igen, ezt időbeli elhatárolásként kell-e számba venni, és kell-e céltartalékot képezni rá?
Részlet a válaszából: […] ...által meghirdetett, a pénzügyi teljesítés napjára vonatkozó valutavételi árfolyam alapján kellett meghatározni, és a kettős könyvvitel szabályai mellett ezen az árfolyamon számított forintértéken kellett a külföldi tulajdonosokkal szembeni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. március 6.
Kapcsolódó címkék: