Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...betartása mellett – az egyéni vállalkozó döntése szerint -, az egyéni cég tulajdonába adott eszköz esetében érvényesített kisvállalkozói kedvezményre, a kisvállalkozások adókedvezményére vonatkozó szabályok szempontjából nem kell a magánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Fejlesztési tartalék egyéni vállalkozónál

Kérdés: Kisvállalkozói kedvezmény igénybe vehető-e egyéni vállalkozónál a korábbi (2007, 2006) években bankszámlán lekötött fejlesztési tartalék értékében? A lekötött összeg 3 millió Ft, a beruházás értéke (2008-ban) 12 millió, csökkenteni kell-e a lekötött 3 millió Ft-tal a beruházás értékét a kisvállalkozói kedvezmény érvényesítésénél?
Részlet a válaszából: […] ...kisvállalkozói kedvezmény a vállalkozói adóalapot csökkentőtétel, amely érvényesítése mellett a fejlesztési tartalék csökkenthető. Akérdésben szereplő esetben a (2008-ban) 12 millió forint beruházás értékéből 3millió forint fejlesztési tartalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.