Időszakos, határozott időre történő elszámolás (áfa)

Kérdés: Kérjük szíves állásfoglalásukat az alábbi esetekre a 2008-ban hatályos Áfa-tv. 58. §-a (1) bekezdésének – a határozott idejű elszámolás – alkalmazásával kapcsolatosan! A fizetés esedékessége melyik esetben a teljesítési időpont az Áfa-tv. szerint? 1. Szerződés szerint rendszeresen, negyedévente egyszer kell elvégezni a gázérzékelők karbantartását, felülvizsgálatát. A negyedéven belül bármikor elvégezhető a felülvizsgálat, és a vizsgálatot követően a megrendelőtől kapott teljesítésigazolás alapján (amiben szerepel, hogy hol és hány darab gázérzékelőt ellenőriztek) állíthatja ki a vállalkozó a számláját akár már pl. januárban. 2. Ugyanennek a szerződésnek a keretében történik a gázérzékelők meghibásodás esetén történő javítása is. Ekkor egyedi megrendelést kap a vállalkozó, majd a javítás elvégzése után – teljesítésigazolás alapján – kiállíthatja számláját. 3. Amennyiben a 2. pontban említett egyedi hibaelhárításokat egy adott hónapra vonatkozóan a hó végével összevonva számlázza a vállalkozó. 4. Egy adott havi szemétszállításokat, melyeket rendszeresen látnak el, de egyedileg rendelnek meg, a vállalkozó hó végén összevontan, egy számlában számlázza. 5. Negyedéves átalánydíjas szerződés keretében végzett számítógép-karbantartásnál a felhasznált anyagot külön számlázhatja a vállalkozó (nem része az átalánydíjnak). Hogyan kell az anyageladást számlázni, amit általában az átalánydíjtól külön számlában számláz a vállalkozó, mivel az átalánydíjat akár már a negyedév elején is számlázhatja?
Részlet a válaszából: […] ...javítása tekintetében sem lehet szóhatározott időre szóló elszámolású ügyletről, hiszen a szerződő felek ezekre amunkákra – egyedi megrendelésük okán! – vélhetően előre nem határoznak megkonkrét elszámolási időszakokat, és ezen időszakokhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.
Kapcsolódó címkék:  

Innovációs járulék

Kérdés: 1. Van-e valamilyen lehetőség az innovációs járulék címén előírt előlegek összegének csökkentésére, a már befizetett előleg visszaigénylésére, ha a már befizetett előleget is kutatás-fejlesztésre kívánja a gazdálkodó szervezet felhasználni?2. Ki és milyen módon igényelheti az Innovációs Alapból a támogatást?3. Technikailag hogyan történik a KTIA-tv. 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározott levonás? Levonható az éves költség abban az esetben is, ha a megrendelt kutatás-fejlesztés év végére még nem fejeződött be?4. Abban az esetben, ha az innovációs járulék bruttó összegét csökkenti a gazdasági társaság a kutatásra, kísérleti fejlesztésre fordított összegekkel, hogyan kell nyilvántartani a kutatási, a kísérleti fejlesztési témákat?
Részlet a válaszából: […] ...költségei, függetlenül attól, hogy a kutatási, kísérleti fejlesztési tevékenységet a gazdasági társaság saját célra, illetve megrendelésre végezte;b) a vállalkozásba adott kutatási, fejlesztési tevékenység költsége a számlázott összegben, ha azt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 25.
Kapcsolódó címke: