Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] 1. A leírtak alapján az alapító okirat semmisségéről kellene rendelkezni az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről a 2009. évi CXV. törvény (Evectv.) 23. § (2) bekezdése alapján. Ha erre mód van, és a Cégbíróságnak új alapító okiratot tudnak beadni, akkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Elszámolás az örökössel

Kérdés: A bt., illetve a kft. tagja elhalálozott. Az örökösök nem kívánnak részt venni a továbbiakban a társaságok tevékenységében. A bt.-ben már van új tag, a kft.-ben még semmi nem történt. A tulajdonosok el szeretnének számolni az örökösökkel úgy, hogy kifizessék azokat az összegeket, amelyek az elhunytat megilletnék. Mi ennek a módja? Mi a kifizetés alapja? Milyen adófizetési kötelezettség kötődik a kifizetésekhez? Hogyan kell könyvelni azokat?
Részlet a válaszából: […] ...– mint mérlegfordulónappal – közbenső mérleget, illetve a forgalmiérték megállapításához a közbenső mérlegen túlmenően vagyonmérleget kellkészíteni, és annak alapján megállapítani a saját tőke értékét, és ebből azelhunyt tag vagyoni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.
Kapcsolódó címke: