Alapítványi támogatások adózása


Milyen kedvezmények illetik meg az alapítványok támogatóit? Meddig, milyen feltételek mellett adómentesek az alapítványok által adott támogatások?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2002. december 19-én (50. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1030

[…] Kh-tv. lehetőséget teremt arra, hogy a magánszemélyek is tartósan adományt nyújtsanak a közhasznú szervezeteknek. A tartós adományozás külön kedvezménye a magánszemély számára azt jelenti, hogy a második évtől kezdődően öt százalékkal növelten lehet a közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetnek adott adomány után az adókedvezményt érvényesíteni, emiatt azonban az adólevonásra vonatkozó korlát nem növekszik. A közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetnek történő tartós adományozás esetén a befizetett összeg 35 százaléka vonható le az összevont adóalap adójából. Ennek figyelembevételével is az adólevonási korlát közhasznú szervezetnek, az egyháznak történő adományozás esetén évi 50 000 forint, ha kiemelten közhasznú szervezetről van szó, akkor pedig évi 100 000 forint. Fontos szabály, hogy ha a tartós adományozásról szóló szerződésből eredő bármely kötelezettségét a magánszemély a másik szerződő fél közhasznúsági nyilvántartásból való törlése vagy jogutód nélküli megszűnése miatt az adóévben nem teljesítette, akkor az e szerződés alapján korábban már érvényesített külön kedvezményt, illetőleg a kétszeresét – ha a magánszemély bármely más ok miatt nem teljesített a szerződésben vállaltaknak megfelelően –, az adott évről szóló bevallásának benyújtásával egyidejűleg, meg kell fizetnie. Ezt a rendelkezést nem kell alkalmazni a magánszemély halála esetén. Az egyéni vállalkozó kedvezménye A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó az Szja-tv. alapján kedvezményt vehet igénybe a közcélú adományozás esetén. Ez a kedvezmény azonban nem az adóban, hanem az adózás előtti vállalkozói jövedelemből érvényesíthető. Fontos szabály, hogy az egyéni vállalkozó a közcélú adományozás miatti, a vállalkozói jövedelmet csökkentő kedvezményt csak akkor veheti igénybe, ha az adomány összegére az összevont adóalapba tartozó jövedelmeivel összefüggő adójából adókedvezményt nem érvényesített. Az természetesen nem kizárt, hogy különféle adományozások esetében egyik adományra az összevont adóalap adójából, másik adományra pedig a vállalkozói jövedelemből vegye igénybe a kedvezményt. Az adózás előtti vállalkozói jövedelem megállapításához a vállalkozói jövedelem csökkenthető a közcélú adományozás igazolása esetén: a kiemelkedően közhasznú szervezetnek történő befizetésnél a befizetés 150 százalékával, de legfeljebb a vállalkozói jövedelem 20 százalékáig; a közhasznú szervezetnek, illetőleg a közérdekű kötelezettségvállalás címén történő befizetésnél a befizetett összeggel, de legfeljebb a vállalkozói jövedelem 20 százalékáig, illetőleg, ha mindkét típusú szervezetet támogatják, legfeljebb a vállalkozói jövedelem 25 százalékáig terjedhet a kedvezmény. Az adomány összegét az egyéni vállalkozó nem számolhatja el költségként. A Kh-tv. rendelkezéseivel összhangban az egyéni vállalkozó is külön kedvezményt vehet igénybe a tartós adományozás esetén. Az egyéni vállalkozó tartós adomány esetében a vállalkozói jövedelemből az egyébként levonható összeg további 20 százalékát levonhatja, azonban az előzőekben a jövedelem arányában kifejezett korlát emiatt nem növekszik. A külön kedvezményt az egyéni vállalkozó is a második évtől érvényesítheti. A tartós adományozás megszűnéséhez külön rendelkezések tartoznak. Az egyéni vállalkozó bevételét növeli a korábban érvényesített tartós adomány külön kedvezményeként figyelembe vett összege, ha a tartós adományozásról szóló szerződésből eredő bármely kötelezettségét a másik szerződő fél közhasznúsági nyilvántartásból való törlése vagy jogutód nélküli megszűnése miatt az adóévben nem teljesítette, illetőleg a figyelembe vett összeg kétszerese, ha az egyéni vállalkozó bármely más ok miatt nem teljesített a szerződésben vállaltaknak megfelelően. Közhasznú szervezetek adómentes közcélú juttatásai A Kh-tv. megalkotásával összefüggésben 1998-tól módosult az adómentes közcélú juttatások köre, a változások az alapítványok eddigi kifizetési szabályaihoz képest főleg azt jelentik, hogy döntően csak a közhasznú minősítésű szervezetek közcélú kifizetései lehetnek adómentesek. A közhasznú céllal összhangban adható adómentes pénzbeli juttatások Fontos rendelkezés, hogy csak a közhasznú, kiemelkedően közhasznú alapítványból, közalapítványból, azok alapszabályban rögzített közhasznú céljaival összhangban a magánszemély részére kifizetett azon összeg adómentes, amelyet az oktatási intézményekben folytatott tanulmányokra, […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.