Terven felüli értékcsökkenés az adónál


Egy társaság 2009-ben terven felüli értékcsökkenést számolt el az év végén állományban levő üzleti vagy cégértékre. A terven felüli értékcsökkenés elszámolása a számviteli törvény 53. § (1) bekezdés e) pontja szerint történt. A Tao-tv. 1. sz. mellékletének 10/c pontja értelmében a társaság az elszámolt terven felüli értékcsökkenést érvényesítheti, azaz nem kell az adóalapot módosítani vele. Viszont ez több mint egymilliárd forintos negatív adóalapot jelentett volna, ezért a társaság úgy döntött, hogy az elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel megemeli az adóalapját 2009-ben, ugyanakkor még ebben az évben csökkentette is azt a terven felüli értékcsökkenés egynegyedével. Kifogásolható-e a társaság eljárása adóügyi szempontból? A Tao-tv. 1. számú mellékletének 10/a pontja szerint a terven felüli értékcsökkenés elszámolását követő négy adóévben kell egyenlő arányban érvényesíteni azt. Viszont 2009-ben adóalap-növelő tételként került beállításra az egész terven felüli értékcsökkenés, amely pozitív adóalapot eredményezett, még akkor is, ha annak negyedrészét már 2009-ben érvényesítette a társaság.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2012. július 5-én (268. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5500

[…] adózó – a 10. pontban foglaltak alapján – az eszköz terven felüli értékcsökkenésének az adóévre megállapított összegét nem érvényesíti adóalapjánál, akkor a terven felüli értékcsökkenés adóévre megállapított, de nem érvényesített összegét az adóévet követő négy adóévben egyenlő részletekben érvényesítheti." Ennek alapján az vezethető le, hogy ha a 2009. adóévben elszámolt terven felüli értékcsökkenésnek csak egy részére érvényesítette az adózó a csökkentést, akkor nem a törvény szerint járt el. A Tao-tv. 1. számú melléklet 10. és 10/a pontjának együttes alkalmazása ugyanis a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontját is figyelembe véve nem lehetséges, másrészt az 1. számú melléklet 10. pontjának alkalmazásánál figyelemmel kell lenni a Tao-tv. 7. § (1) bekezdése d) pontjának előírására. E pont ugyanis – többek között – azt tartalmazza, hogy az adózás előtti eredményt csökkenti értékcsökkenési leírásként az 1. és 2. számú mellékletben foglalt előírások szerint az adóévre megállapított összeg. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lehet kevesebb a levonás a megállapított összegnél, vagy másképpen közelítve […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.