Jogerőre emelkedett bírósági ítélet könyvelése


2019 szeptemberében jogerős bírósági ítélet született, amely alapján tőke, hozzá tartozó késedelmi kamat, illetve perköltség illeti meg társaságunkat. Mikor és hogyan kell könyvelni ezeket az összegeket? A tőke összegét 2018. évre könyveltem, mivel az korábbi évet érint. A perköltséget és a késedelmi kamatot 2019-re könyvelném.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2019. november 7-én (415. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8057

[…] visszamenőlegesen az előző évre.Az is lehet, hogy a kérdező társaság korábban terméket értékesített, szolgáltatást nyújtott, amelynek ellenértékét a vevő, a szolgáltatást igénybe vevő részben vagy egészében nem fogadta el, nem ismerte el. Az el nem ismert ellenértéket a számviteli előírások szerint könyvelni, árbevételként, fizetendő áfaként elszámolni nem lehetett, tehát az nem szerepelhet a követelések között. Ha a kérdező társaságnak a tevékenységével kapcsolatos el nem ismert követelését (a követelés tőkeösszegét) ítélte meg a bíróság, amely ítélet 2019 szeptemberében jogerőre emelkedett, azt csak 2019 szeptemberében kibocsátott számla alapján, szeptemberben lehet (pontosabban kell) könyvelni, nem lehet a 2018. évre elszámolni arra való hivatkozással, hogy az 2018. évi tevékenységhez kapcsolódik. A bíróság által megítélt követelésről és annak áfájáról kiállított számlát az adóssal, a vevővel szembeni követelésként kell kimutatni (T 311 – K 91-92, 467).Az Szt. 29. §-ának (8) bekezdése szerint az egyéb követelések között kell kimutatni a bíróság által az üzleti év mérlegfordulónapjáig jogerősen megítélt követeléseket is, a 77. § (2) bekezdésének a) és b) pontja szerinti követelések kivételével. A kivételek közé tartoznak:– a káreseményekkel kapcsolatosan kapott bevételek,– a kapott bírságok, kötbérek, fekbérek, késedelmi kamatok, behajtási költségátalányok, kártérítések, sérelmi díjak (idesorolandó a kapott perköltség is),amelyek olyan egyéb bevételek, amelyeket csak akkor lehet könyvelni, ha azokat a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezték (T 384 – K 963), a mérlegfordulónap és a […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.