El nem ismert teljesítéshez kapcsolódó költségek elszámolása

Kérdés: 2002. október 7-én a kft. vállalkozási szerződést kötött építési-szerelési munkára. A szerződésben foglalt vállalkozási díj számlázása a teljesítés arányában részszámlákkal, illetve végszámlákkal történik. A kivitelezés során pótmunkák is felmerültek, az átadás a megrendelő hibájából késedelmesen történt. Az átadás után 2003 szeptemberében kiállított végszámlát és a pótmunkák számláját a megrendelő visszaküldte. Ezeket a kivitelező a nyilvántartásból törölte, az áfabevallást is módosította, de a felmerült költségeket nem vette készletre. Ezt követően a két cég között egyezkedés kezdődött, ami 2007. június 21-én a bíróság előtt a két fél egyezségkötésével ért véget. A megrendelő 6 napon belül megfizet a kivitelezőnek egy meghatározott összeget, mindkét fél viseli a perrel kapcsolatos saját költségét. A bíróság által megítélt vállalkozói díj összegében került a számla kiállításra, és ennek alapján az árbevétel, illetve a fizetendő áfa 2007-ben elszámolásra. 2007-ben csak a perrel kapcsolatos illeték került költségként elszámolásra. Helyesen járt el a kft. 2003. évben, amikor bevételt nem, de a felmerült kivitelezési költségeket elszámolta? A bírósági ítélet jogerőre emelkedésekor helyesen történt a könyvelés?
Részlet a válaszából: […] ...afizetendő áfát a jogerőre emelkedés időszakában kell számlázni és könyvelni. Aperes eljárás költségei azonban nem tekinthetők az építőipari kivitelezésközvetlen költségeinek, ezért azok összegeit a tényleges felmerülés időszakábankell elszámolni. (Így csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 27.

Befejezetlen termelés értékvesztésének visszaírása

Kérdés: Cégünk 2006-ban építőipari kivitelezési tevékenységet végzett egy társaságnak, amely társaság ellen felszámolást indítottak. A kivitelezési munkákat csak 2007-ben tudtuk számlázni. 2006-ban a befejezetlen termelésre értékvesztést számoltunk el, mivel a felszámoló előzetes tájékoztatása alapján nincs esély a követelés rendezésére. A 2007-ben leszámlázott munkát követelésként a felszámoló beállította. A befejezetlen termelést a készletek közül kivezettük. Mikor lehet visszaírni az elszámolt értékvesztést? Év közben nem lehet, év végén meg már nincs készlet! Ha visszaírjuk év közben, de a követelésre nem számolok el értékvesztést, akkor a mérleg nem mutat valós képet.
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 56. §-a szabályozza a készletekkel kapcsolatosértékvesztés elszámolási, illetve visszaírási kötelezettségét. Ha abefejezetlen termelés bekerülési értéke jelentősen és tartósan magasabb, mint amérlegkészítéskor ismert és várható eladási ára, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 27.

Befejezetlen termelés felszámoláskor

Kérdés: Ügyfelünk építőipari tevékenységgel foglalkozik. Vevője nem fogadta be a számláját, mert neki sem fizettek. A vitatkozás alatt beindult a felszámolás. 2006-ban befejezetlen maradt a ki nem számlázott szolgáltatás. Hogyan kerülhet majd ki a nyilvántartásból az elvégzett munka, esetleg per nélkül? Mi az adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...az építőipari cég számláját a vevő nem fogadta, akkor azelvégzett, de ki nem számlázott szolgáltatást az építőipari cégnél befejezetlentermelésként kell kimutatni. A vevő a kérdés szerint azért nem fogadta be a számlát, mertneki sem fizettek. Ez azonban nem olyan indok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 31.

Áfa-visszaigénylés előleg esetén

Kérdés: Építőipari cég ikerházat épít. A ház egyik felét értékesíti a következők szerint: IX. hó 26-án rögzítik, hogy a foglaló és az előleg a vételárba beszámít. A végleges adásvételi szerződést X. hó 5-én kötik meg azzal, hogy a vevő a teljes vételár kiegyenlítésekor lép birtokba és szerez tulajdonjogot. Visszaigényelhető-e az építkezés közben vásárolt anyagokra az áfa a III. negyedévben, ha a jogcím megnyílta a 4 M Ft-os bevételi határ átlépése lenne?
Részlet a válaszából: […] A válasz röviden az, hogy igen.Az Áfa-tv. 48. §-a (4) bekezdésének a) pontja szerint: azadóhatóság az adó-visszaigénylési kérelmet akkor teljesíti, ha ... a 28-29. §-banmeghatározott adómérték ... szerint ... az adóalany által teljesítetttermékértékesítés és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Részszámla 2005-ben, végszámla 2006-ban

Kérdés: Egy építőipari kft. 2005 októberében szerződött a munkára. 2005. évben a szerződésnek megfelelően a részteljesítések arányában számlázott 25% áfatartalommal. A munka 2006-ban fejeződött be. A végszámla 2006. évben kerül kibocsátásra. Milyen áfatartalommal történjen a számlázás?
Részlet a válaszából: […] Sem az Áfa-tv., sem az Szt. nem tartalmazza a részszámla, avégszámla fogalmát, így nem ismeri el annak használatát sem.Ha a részszámla esetében a "rész" szó azt jelenti, hogy nema szerződés szerinti munka egésze, hanem annak csak egy része kerülszámlázásra, a részszámla...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 25.

Szélerőmű minősítése

Kérdés: A számviteli előírások szerint az eszköz bekerülési értékébe tartozik az alapozási költség is. A szakirodalom szerint az alapozás olyan építőipari szolgáltatás, amelynek költségei az alapozott eszköz bruttó értékét növelik. A szélerőmű az erőgépek közé sorolandó. A KSH ÉJ a szélerőművet az erőművek csoportba sorolta az alapozás, a helyhez kötötten létesített befogadó szerkezet, az ebben rögzített épületgépészeti alrendszerrel együtt. A technológiai gépegységet, így a szélkerekeket is a BTO-ba kell soroltatni a vámhivatallal. Helyes-e az 1 db eszköz szétválasztása: vagyis külön építményként vegyük nyilvántartásba és amortizáljuk az alapozást, és gépként a kereket?
Részlet a válaszából: […] A válasz röviden az, hogy számviteli, adózási szempontból aszélerőműt nem lehet egyetlen tárgyi eszköznek tekinteni. Az összekapcsoltrendszereket az ellátott funkció, feladat, tevékenység, továbbá a várhatóhasználat időtartama függvényében kell kettő vagy több tárgyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 12.

Külföldön végzett tevékenység költségeinek bizonylata

Kérdés: A Magyarországon bejegyzett kft. Svédországban végez építőipari tevékenységet. A Svédországban keletkezett kiadásokról cégnév nélküli számlát kívánnak elszámolni. Ezek a számlák elszámolhatók-e költségként? A kft. rendelkezik svédországi közösségi adószámmal, mivel az áfaelszámolás ott kint történik. Ha az áfát kint számolja el a kft., akkor a számlákat áfa nélkül kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...Magyarországon bejegyzett kft.-nek a Svédországban végzettépítőipari (és egyéb) tevékenységének a bevételeit és költségeit, ráfordításaitis a magyar számviteli törvény előírásai szerint kell elszámolnia, könyvelnie,bizonylatolnia, és a magyar előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 28.

Felszámolási eljárás után a tevékenység folytatása

Kérdés: Az építőipari kft. ellen a felszámolási eljárás 2002 decemberében indult, amely egyezséggel 2004. január 20-án befejeződött, a kft. korábbi tevékenységét folytatja. A felszámolási eljárás megindulásakor 4 lakás építése folyamatban volt, amelyek bekerülési értékét a kft.-nél az időbeli elhatárolások között mutatták ki. A felszámoló az időbeli elhatárolást rendkívüli ráfordításként számolta el a zárómérleg elkészítésekor. A kft. 2004-ben 2 lakást, 2005-ben szintén 2 lakást értékesített. Az értékesítés árbevételének elszámolásakor a következő kérdések merültek fel: Helyesen járt-e el a felszámoló, amikor a felszámolási zárómérlegben a befejezetlen termelés értékét nem mutatta ki? Keletkezik-e emiatt a kft.-nek társaságiadó-fizetési kötelezettsége? Fel kell-e venni, ha igen, akkor hogyan, a befejezetlen termelés értékét a vállalkozási tevékenység folytatásakor?
Részlet a válaszából: […] A hosszabban idézett kérdésre a válasz is hosszabb lesz. Nemegyedi probléma.Az első kérdésre a válasz egyértelmű: helytelenül járt el afelszámoló, amikor a felszámolási zárómérlegben a befejezetlen termelés értékétnem mutatta ki. A felszámoló valójában a különböző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 11.

Közművesítés után a terület értékesítése

Kérdés: Az ingatlanforgalmazó cég megbízást adott az építőipari társaságnak a közművesítési feladatok elvégzésére. A terület közművesítése után a megrendelő a közművesítést nem veszi át, mert annak ellenértékét nem tudja kifizetni. A hosszú és költséges pereskedés elkerülése érdekében el lehet-e járni az alábbiak szerint? A kivitelező a szerződést felbontja, majd az elkészült közművesítést késztermékként vagy áruként készletre veszi, megállapítja az egy-egy telekre jutó közműráfordítás összegét és árát, megpróbálja közvetlenül értékesíteni a telektulajdonosoknak. A ráfordításoknál az áfa levonásra került, az értékesítések esetén pedig az áfa megfizetésre kerül. Ha a közművesítést csak bekerülési érték alatt tudja a kivitelező értékesíteni, adható-e utólagos árengedmény? Az árukészlet leértékelhető-e a keresleti ár szintjére?
Részlet a válaszából: […] ...idéztük a kérdést, mivel az tele vanellentmondással?Nem derül ki a kérdésből, hogy az építőipari társaság milyenközművesítési feladatokat végzett. Ez azért lényeges, mert a kivitelező csak azáltala végzett munkákat (szolgáltatásnyújtást) értékesítheti,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 11.

El nem ismert teljesítés

Kérdés: A 2488. kérdésre adott válaszhoz kapcsolódóan további, az építőipari gyakorlatban előforduló esetekre szeretnék választ kapni. Ilyen eset, hogy a megrendelő az elvégzett munkáról a számlát befogadja, a szerződés mennyiségi és minőségi átvételét igazolja. A fizetési határidőben viszont felszólítás ellenére sem fizetett, likviditási problémáira hivatkozik, évekig elhúzza a fizetést, előfordulhat az, hogy közben felszámolásra is sor kerül. Véleményem szerint ilyen esetben jogos az árbevételkénti elszámolás.
Részlet a válaszából: […] A hosszú kérdésnek csak egy részét idéztük, hogy a kérdéshezközelebb legyen a válasz. A kérdés többi részére a válasz után visszatérünk.A kérdés idézett része alapján az árbevételkénti elszámolásjogos, az az Szt. előírásaival alátámasztható. Az Szt. 72. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 27.
1
10
11
12
16