Bizalmi vagyonkezelésnél kezelt vagyonhoz kapcsolódó elszámolások

Kérdés: Egy 2023. szeptember 12. előtt létrejött bizalmi vagyonkezelési jogviszony keretében kezelt vagyon számviteli elszámolásával és a kedvezményezettek részére történő kifizetésekkel kapcsolatban kérjük szakmai álláspontjukat. A kezelt vagyonba adott, 5 milliárd forint könyv szerinti értékű üzletrészt 2026 nyarán értékesítettük. A maximális vételár 4 milliárd forint, amelyből 2,9 milliárd forintot megfizettek, 0,3 milliárd forintot három évre visszatartottak, további legfeljebb 0,8 milliárd forint pedig feltételes earn-out. Jelenlegi értelmezésünk szerint az értékesítésen 1,8 milliárd forint számviteli veszteség keletkezik. Az alábbi kérdésekben kérjük megerősítésüket, illetve szükség esetén értelmezésünk helyesbítését:
1. Az értékesítés elszámolása: Helyes-e az 1,8 milliárd forintos veszteség megállapítása? Hogyan kell elszámolni a visszatartott és a feltételes vételárrészt, valamint az értékesítés veszteségét?
2. A veszteség és a későbbi hozamok: Helyes-e, hogy a veszteség a tárgyévi eredményen keresztül a tartalékot csökkenti, az induló tőkét közvetlenül nem érinti? Következik-e ebből, hogy a későbbi nyereségek – beleértve a kapott osztalékot és kamatot – először a negatív tartalékot ellentételezik, és annak rendezéséig hozamkifizetés nem teljesíthető?
3. Vagyonkiadás az induló tőke terhére: Ha az induló tőke 5 milliárd forint, a tartalék –1,8 milliárd forint, és más korlátozó tétel nincs, teljesíthető-e legfeljebb 3,2 milliárd forint vagyonkiadás? Ez az induló tőkét csökkenti, miközben a negatív tartalék változatlanul fennmarad?
4. A kifizetések sorrendje: Pozitív, hozamkifizetésre felhasználható tartalék esetén is dönthet-e a vagyonkezelő az induló tőke terhére történő vagyonkiadásról, vagy van kötelező számviteli elszámolási sorrend?
5. Évközi kifizetések: Hozamkifizetéshez, illetve az induló tőke terhére történő vagyonkiadáshoz mikor szükséges közbenső mérleg, és ugyanaz a mérleg meddig, illetve hány kifizetési döntéshez használható fel?
Kérjük, válaszukban térjenek ki az alkalmazandó jogszabályhelyekre, különösen a számviteli törvény 40/A. §-ára!
Részlet az állásfoglalásából: […] ...egymástól függetlenül működő jogintézmények, így sorrendiség nincs.A számviteli törvény 40/A. §-a (7) bekezdése alapján bizalmi vagyonkezelés során az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített tartalékból akkor teljesíthető hozamkifizetés, ha...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 15.

Bizalmi vagyonkezelő hozamából kifizethető összegek

Kérdés: Adott egy magánszemély vagyonrendelő által alapított bizalmi vagyonkezelő (BVK), ahol a kedvezményezettek is magánszemélyek. A BVK szerződésében szerepel, hogy támogatja a kedvezményezettek „jóléti kiadásait” (orvosi ellátás, oktatási, nevelési, lakhatási támogatás). Adott egy finn illetőségű, finn állampolgárságú kedvezményezett, aki orvosi műtéten esett át Németországban, rendelkezésre áll a nevére kiállított műtéti számla, ezzel kapcsolatos utazásiköltség-számla, szállodai számla stb. Ezeket a magánszemély pénzügyileg rendezte is. Benyújtotta a BVK felé igényét a bizonylatok alapján a költségei megtérítésére. Kérdéseink:
1. BVK hozamából kifizethető-e az összeg a rendelkezésre álló bizonylatok alapján?
2. Mi a kifizetés jogcíme?
3. Milyen adóvonzat érinti a kifizetést?
4. Milyen könyvelési tételek kapcsolódnak az ügylet teljes folyamatához?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...kiegészített eredménytartalék terhére) alapvetően a kedvezményezettek részére teljesíthet kifizetéseket, illetve ebből fedezheti a vagyonkezelés működési költségeit. A hatályos szabályok szerint, ha a vagyonkezelő kifizetést teljesít a kedvezményezettnek, a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 15.
Kapcsolódó címke:

A vagyonrendelő és a vagyonkezelő is magánszemély

Kérdés: Bizalmi vagyonkezelő – ahol a vagyonrendelő és vagyonkezelő is ugyanaz a magánszemély – vásárolhat-e személygépkocsikat, és ha igen, kell-e cégautóadót fizetnie, költséget számolhat-e el rájuk, illetve bejelenthet-e dolgozókat?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...bizalmi vagyonkezelési szerződés (és a jogszabályok) alapján a vagyonkezelő a kezelt vagyon terhére szinte bármilyen vagyonelemet – így személygépkocsit is – vásárolhat, amennyiben az szolgálja a vagyon kezelését, gyarapítását vagy a kedvezményezett érdekét....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. szeptember 24.
Kapcsolódó címkék:  

Önkormányzattól vagyonkezelésbe vett ingatlanon végzett felújítás, beruházás

Kérdés:

100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságunk vagyonkezelésbe kapott több ingatlant. Az önkormányzattal kötött vagyonkezelői szerződés visszapótlási kötelezettséget ír elő. Az ingatlanhasznosítás bérbeadással valósul meg, illetve strandfürdőt üzemeltetünk. A bérbeadási tevékenységet bejelentettük az áfa hatálya alá. Az ingatlanokon felújítást hajtottunk végre, illetve pl. a termálstrandon új medencét is építettünk, a beruházásokhoz kapcsolódó áfát visszaigényeltük.
– A beruházások, illetve felújítások aktiválása után kell-e vagyonkezelői szerződést módosítani, mivel a vagyonkezelt ingatlanok könyv szerinti értéke változott (növekedett)?
– Van-e teendő a visszaigényelt áfával?
– Milyen egyéb számviteli teendők szükségesek a tulajdonosnál és a vagyonkezelőnél?

Részlet az állásfoglalásából: […] ...rendelet 8. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben a felek ugyanabban a szerződésben több állami tulajdonba tartozó vagyonelem vagyonkezeléséről rendelkeztek, a szerződés hatálya alá tartozó vagyontárgyak körének változása esetén kötelesek a szerződést...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. augusztus 27.
Kapcsolódó címke:

Magán-vagyonkezelésbe adott részvények tulajdonosai a részvénykönyvben

Kérdés: Egy mezőgazdasági részvénytársaság 2021-től, élve az Szja-tv. 4.37. pontjában foglaltakkal, a vállalkozás tagjai részére folyósított költségek fedezésére vagy fejlesztési célra adott, támogatásnak nem minősülő támogatást adott át a maximált 50 millió Ft értékben. Az átadott támogatást a zrt. személyi jellegű kifizetésként könyvelte. 2025-ben a magánszemély tagok egy része magán-vagyonkezelésbe adta a részvényeit úgy, hogy a vagyonrendelő és a vagyon jogosultja is magánszemély, a korábbi magánszemély tag. A vagyonkezelő a vagyonkezelést egy vagyonkezelő kft.-n keresztül végzi. Két kérdés merült fel: 1. A részvénytársaság részvénykönyvébe ettől kezdve a részvények tulajdonosaként a vagyonkezelő kft.-t kell feltüntetni? 2. A további években a támogatás továbbra is átadható-e ennek a tagnak ebben a formában? Ha nem, akkor ez a pénzeszközátadás a továbbiakban végleges pénzeszközátadásnak minősül-e a részvénytársaságnál? Kérem, ebben az esetben térjenek ki a válaszban, hogy adóköteles bevételnek minősül-e a továbbiakban a vagyonkezelőnél!
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a kérdések sorrendjében:A részvénytársaság részvénykönyvébe a magánszemély tagok által magán-vagyonkezelésbe adott részvények esetében a részvények tulajdonosaként továbbra is a magánszemély tagokat kell feltüntetni. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. augusztus 27.
Kapcsolódó címke:

Vagyonkezelésbe vett eszközökön végzett felújítás nyilvántartásba vétele

Kérdés: A 100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság a Mötv. 109. §-a alapján a vagyonkezelésbe vett önkormányzati vagyon vonatkozásában pótlólagos beruházási, felújítási munkálataival a visszapótlási kötelezettségének, valamint a szerződésben rögzített negyedéves adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. A 38/2013. NGM rendelet alapján az önkormányzat a vagyonkezelt eszközei közé vezeti át a vagyonkezelésbe adott eszköz bruttó és halmozott értékcsökkenése összegét, és ezzel egy időben előírja követelésként a vagyonkezelésből eredő visszapótlási követelést (szakmai anyagok alapján határozatlan idejű szerződés esetén az átadott eszköz nettó értékét). Tegyük fel, hogy az értékcsökkenés tekintetében mindkét félnél az eredetileg átadott eszköz ugyanazzal a leírási kulccsal amortizálódik tovább. A vagyonkezelési szerződés hatálya alatt elvégzett felújítás, beruházás a társaságnál aktiválással kerül nyilvántartásba vételre, az önkormányzat a – vagyonkezelési szerződésben kikötésre kerülő negyedéves adatszolgáltatások alapján – szintén könyveli a bruttó értékben bekövetkezett növekedéseket. Eltekinthet-e a két fél a vagyonkezelési szerződés módosításától, amennyiben a vagyonkezelési szerződés térítésmentes átadására vonatkozó határidőt nem rögzít, a társaság a vagyonkezeléssel érintett időszak végén adja át, a térítésmentes átadással keletkezett áfát ekkor rendezi (feltéve, hogy a vagyonkezelőt a beruházáshoz kapcsolódóan részben vagy egészében adólevonási jog illeti meg). Helyesen gondoljuk, hogy az adatszolgáltatás alapján az önkormányzatnak lehetősége van a bruttó értékváltozásokat könyvelni, függetlenül attól, hogy a társaság a vagyonkezelési szerződés lejártakor vagy megszüntetésekor fogja térítésmentesen átadni a tulajdonos önkormányzat részére? A fenti eljárással biztosított, hogy a két félnél az egymással szembeni elszámolásból eredő követelés vagy kötelezettség egyező lesz a szerződés hatálya alatt.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a kérdés szerinti eljárás ellentétes a számviteli törvénynek a bizonylati rendre és a bizonylati fegyelemre vonatkozó követelményeivel.A vagyonkezelésbe adó önkormányzatnál a vagyonkezelőnek átadott vagyon nettó értékét kell kimutatni, ami azonban semmilyen módon...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. augusztus 13.

Felújításhoz kapcsolódó kapott támogatás

Kérdés: Az önkormányzat által egyházi intézmény részére vagyonkezelésbe adott ingatlant az egyház pályázati úton nyert támogatással felújította. A felújítás értékét átadja az önkormányzatnak. Befolyásolja-e az átadott értéket a kapott támogatás?
Részlet az állásfoglalásából: […] A rövid válasz az, hogy nem befolyásolja. A kapott támogatást annak a könyveiben kell szerepeltetni, aki kapta. A kérdés szerint az egyház nyerte pályáztatás útján a támogatást, ezért az egyház könyveiben kell, hogy szerepeljen. A megkapott támogatást a pénzügyi rendezéskor...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. július 16.
Kapcsolódó címke:

Kapott osztalék a bizalmi vagyonkezelőnél

Kérdés: A bizalmi vagyonkezelő 100%-ban tulajdonosa két társaságnak (kft.-nek), amit a részesedései között tart nyilván. A részesedései után a kft.-től kapott osztalékot hova kell könyvelni a bizalmi vagyonkezelőnél (96-ba vagy a 97-be)?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdésben leírtak ellentmondanak a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó előírásoknak.A bizalmi vagyonkezelő nem lehet két társaság tulajdonosa, így nem kaphat a kft.-től osztalékot. A kérdés szerinti személy lehet a kft.-nek a tulajdonosa, de...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 18.

Egyéni vállalkozó tárgyi eszköze a kezelt vagyonban

Kérdés: Egyéni vállalkozó tulajdonát képező tárgyi eszközt bizalmi vagyonkezelésbe adja. (A vagyonrendelő és a vagyonkezelő is az egyéni vállalkozó.) Az Szja-tv. 49/B. § 4a) bekezdése alapján vállalkozói bevételnek számít az átadott készlet. Ezek szerint ez csak anyag- és árukészletre vonatkozik? Tárgyi eszköznél nem lesz vállalkozói bevétel a tárgyi eszköz könyv szerinti értéke? Ha mégis vállalkozói bevételnek számít vagyonkezelésbe adás esetén, akkor a költségek között érvényesíthető a tárgyi eszköz könyv szerinti értéke az Szja-tv. 11. számú melléklet 22. pontja alapján?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...49/B. § (4a) bekezdése alapján vállalkozói bevételnek minősül az egyéni vállalkozó mint vagyonrendelő által létrehozott bizalmi vagyonkezelési szerződés keretében a vagyonkezelő tulajdonába adott készletek szokásos piaci értéke. Ez a szabály csak anyag-...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 30.

Kezelt vagyonba apportált részesedés kivezetése

Kérdés: Adott „A” vagyonkezelő kft., amely által kezelt vagyon egy „B” kft.-ben lévő részesedés, amely 51%-os tulajdoni részesedést jelent. „A” kft. alapít egy „C” kft.-t további alapítókkal pénzbeli betéttel úgy, hogy „C” kft.-ben szintén 51%-os tulajdont szerez. Az alapítással egy időben készült egy részesedésátruházási szerződés, mely szerint a „B” kft.-ben lévő részesedést „A” vagyonkezelő kft. átruházza kedvezményezett „C” kft. javára, annak tőketartalékába. Mit kell könyvelni a kezelt vagyonban, ha az átruházott részesedés nyilvántartási értéke (induló vagyon) 100.000 euró, az átruházási szerződés szerinti átruházott érték 120.000 euró? A fenti ügylet könyvelésére kérek tájékoztatást a kezelt vagyon tekintetében, ha a kezelt vagyon nyilvántartása euróban történik. Keletkezik-e társaságiadó-fizetési kötelezettség a kezelt vagyon tekintetében? Keletkezett-e a vagyonrendelőknek adókötelezettsége, a fenti ügylet jelent-e vagyonkivonást?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...kerülhet sor. Vagyon kiadása csak az indulótőke terhére történhet.A számviteli törvény 40/A. §-a (8) bekezdése alapján bizalmi vagyonkezelés során vagyonkiadásra csak az indulótőke – negatív tartalék, illetve tárgyévi adózott veszteség esetén a tartalékkal...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 30.
Kapcsolódó címkék:  
1
2
3
…
8