Induló tőke emelése alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány alapítója alapításkor, illetve alapítás után is kifejezett alapítói szándékként, az alapítói okiratban is rögzítetten az alapítvány céljaihoz rendelt vagyonként definiáltan rendelkezik vagyonjuttatásról. A bíróság ezt a szándékát tudomásul veszi, végzésével kvázi "bejegyzi a felemelt induló tőkét". A számviteli törvény és a vonatkozó kormányrendelet nem tartalmaz az alapítvány céljaihoz rendelt vagyon jegyzett tőkébe könyvelésére szabályt. Az alapító jogi érvelése szerint a Ptk. 3:382. §-a megengedi az alapítónak, hogy az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig teljesítse, majd az alapítónak a szándéka szerinti teljes juttatott vagyont legkésőbb az alapítvány nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül az alapítványra még átruházzon. A Civil-törvény szerint induló tőke a civil szervezet létrehozásakor az alapítók által a civil szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon. Elfogadható-e az alapítvány érvelése, miszerint az alapítói szándékkal összhangban, a Ptk. rendelkezései által megengedően, az alapítói vagyonrendelést, annak növelését a számviteli beszámoló jegyzett tőke során szerepeltessük? Ha a Civil-törvény szabályai miatt nem lehetséges, közvetlenül a tőkeváltozásba könyvelhetjük-e a bírói bejegyzéssel egy időben az alapítói tőkeemelést? A szervezet könyvvizsgálója az Szt. 4. §-ának (4)-(5) bekezdése alapján egyetért akár a jegyzett tőke, akár a tőkeváltozással szembeni könyveléssel. Ha az alapító által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon számviteli bevételkénti elszámolása indokolt, akkor ez az elszámolás jelentősen torzítja az alapítvány jövedelmi helyzetének megítélését.
Részlet a válaszából: […] ...az alapítványi cél megvalósítása érdekében teszi, annak összegét a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint az alapítvány az egyéb bevételek, illetve (még 2015-ben) a rendkívüli bevételek között köteles elszámolni. (A költségek fedezetére adott és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.
Kapcsolódó címkék:    

Kamarák, szövetségek beszámolójának letétbe helyezése

Kérdés: A szakmai kamaráknak és a szakmai szövetségeknek is letétbe kell helyezniük a beszámolójukat 2012-től?
Részlet a válaszából: […] ...(a kérdés szerinti kamaráknál, szövetségeknél), amelynél a vállalkozási tevékenységből elért éves (éves szintre átszámított) (ár)bevétel az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában meghaladja a 200 millió forintot, függetlenül a cél szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 22.
Kapcsolódó címke: