Lakásértékesítés az alvállalkozónak

Kérdés: Lakópark építésével foglalkozó kft. az alvállalkozóját részben úgy fizeti ki, hogy az megvásárol az épülő lakások közül egyet. A pénzügyi rendezés részletekben történt, amikor az alvállalkozó benyújtott egy-egy részszámlát, akkor annak meghatározott százalékát a kft. nem fizette ki, hanem előlegszámlát bocsátott ki a lakásépítéshez kapcsolódóan. Az alvállalkozó és megbízója a lakás adásvételéről előszerződést kötött, azzal, hogy az alvállalkozó maga helyett mást is kijelölhet végleges vevőként. A lakás birtokbaadása 2009 decemberében megtörtént, az építő kft. az értékesítésről számlát bocsátott ki. Mivel az előleg megfizetésének időszakában az áfa 20% volt, a birtokba­adáskor 25%, a számlában is megbontotta az áfa alapját. A végleges adásvételi szerződés megkötése a birtokba adás után, 2010-ben volt. Az alvállalkozó élt az előszerződésben rögzített jogával, maga helyett mást jelölt ki vevőként. Az új vevő engedményezési szerződésben kapta meg az alvállalkozó követelését az építő kft.-től. Az eladó ezért sztornírozta a kibocsátott számlát, és új számlát adott ki az új vevő nevére. Ebben az új számlában is megbontotta az áfa alapját, egyezően az eredeti számlával. Jogosan tette? Mikor kell az ügyletet teljesítettnek tekinteni az építő kft. részéről?
Részlet a válaszából: […] ...sem lehetett kibocsátani. Az Áfa-tv. 59.§-a (1) bekezdésének előírása alapján előleg az, ha a teljesítést megelőzőenpénz vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz formájában ellenértékbebeszámítható vagyoni előnyt juttatnak. Amikor az építő kft....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 26.
Kapcsolódó címkék:    

Cégnyilvántartásból törölt cég számláinak kifizetése

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytató ügyfelünk 2008. év elején olyan cégtől fogadott be és könyvelt le számlákat, amely céget a cégbíróság már az év elején törölte a cégnyilvántartásból. Ügyfelünk szerint a már törölt cég a munkát ténylegesen el is végezte, és így a számla kifizetésre került. Az elvégzett munka a fordított adózás alá tartozott, és így is került bevallásra. Az áfa önellenőrzését elvégeztük. A lekönyvelt számlák elszámolhatók-e társaságiadó-alapot csökkentő költségként?
Részlet a válaszából: […] ...azt követően történt, továbbá a kifizetés a törölt cégneka még létező bankszámlájára átutalással történt, vagy a pénztárból készpénzzel.Ezekre és hasonló felvetésekre kapott válaszok a számviteli elszámolást ugyannem befolyásolják, de a felvetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.
Kapcsolódó címke: