Közbeszerzés három vállalkozó közreműködésével

Kérdés: Társaságunk másik két vállalkozóval együttesen közbeszerzési eljárás keretében vállalkozási szerződést kötött a megrendelővel, lakások felújítására. A szerződésben 3 vállalkozó és egy megrendelő szerepel. A szerződésben rögzítették, hogy melyik vállalkozó melyik lakást köteles felújítani, és meghatározták az egyes lakások felújításáért járó díjat is. A megrendelő a 3 vállalkozó közül minket jelölt ki közös képviselőnek, amelynek értelmében csak tőlünk fogad el számlát. Így a másik két vállalkozó nekünk számláz, amit változatlan áron továbbszámlázunk. Ez csak egy technikai megoldás, hiszen a másik két vállalkozó is ugyanúgy szerződő fél a közbeszerzési eljárás keretében, mint mi. A két vállalkozóval csak konzorciumi megállapodást kötöttünk a számlázás módjára. Kérdésünk, a másik két vállalkozó számláinak a továbbszámlázását kell-e árbevételként könyvelni? Ez azért fontos, mert társaságunk nonprofit kft., így a szakképzési hozzájárulást árbevétel arányá­ban kell megosztani fizetendő és kedvezményezett részre. Igazságtalannak érezzük, hogy a technikai megoldás miatt a fél év alatt 500 ezer forinttal több szakképzési hozzájárulást fizessünk.
Részlet a válaszából: […] ...hogy a kérdésbenleírt konstrukciót nem lehet technikai megoldásnak tekinteni. (Technikaimegoldást sem a Ptk., sem az Szt. nem ismer.) A szerződésben a megrendelőegyértelművé tette, hogy – bár a lakásfelújításokban 3 vállalkozó vesz részt,és ezt részletesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.
Kapcsolódó címkék:  

Magánszemély által bérelt tehergépkocsi üzleti használata

Kérdés: Társaságunk alkalmazottja a bérelt tehergépkocsiját hivatali, üzleti célra is használja. Ezért a társaság havi 200 ezer Ft átalányt fizetne a dolgozónak. Adható-e ilyen formában költségtérítés? Milyen terhei lehetnek a társaságnál és a magánszemély dolgozónknál? Az átalány formájában adott költségtérítés elszámolható-e, milyen bizonylat alapján? A társasági adó szempontjából ez lehet-e a vállalkozás érdekében felmerült költség?
Részlet a válaszából: […] ...valamint– a számla szerinti egyéb költség (nyilvánvalóan a megtettúttal arányosan), amennyiben az a bérleti szerződés alapján a magánszemélytterheli (ideértve a számlázott bérleti díjat, illetve annak arányos részét is).A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 21.