Munkáltatói kölcsön


Cégünknél felmerült, hogy a dolgozóknak szeretnénk segíteni lakás célú vagy egyéb gondjaik megoldásában úgy, hogy a vállalat hitelt, kölcsönt nyújt részükre. A problémánk a következő: hogyan lehet úgy kölcsönt adni, hogy a dolgozónak ne keletkezzen jövedelme, valamint a cég is "jól" járjon?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2004. október 28-án (93. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1904

[…] lakás célra, ha azt hitelintézet útján, annak igazolása alapján olyan lakása építéséhez, vásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez vagy az említett célok bármelyike címen fennálló hitelintézettől felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez nyújtotta, amely lakás nem haladja meg a lakás célú támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott, méltányolható lakásigény mértékét; lakás korszerűsítés a lakás célú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott korszerűsítés; munkabérelőlegként adta, legfeljebb hathavi visszafizetési kötelezettség mellett, legfeljebb a folyósítás napján érvényes minimálbér havi összegének ötszörösét meg nem haladó értékben, de ha a munkáltató az általa az előzőek szerint folyósított munkabérelőleg visszafizetése előtt újabb munkabérelőleget folyósít, arra ez a rendelkezés már nem alkalmazható; üzletpolitikai célból, nyilvánosan meghirdetett, mindenki által azonos feltételek mellett igénybe vehető áruvásárlási kölcsönként nyújtotta; pénzügyi szolgáltatást, kiegészítő pénzügyi szolgáltatást üzletszerűen végző munkáltató e tevékenysége keretében nyilvánosan meghirdetett feltételek mellett nyújtott hitel (ide nem értve a belső hitelt). A kölcsön mellett vagy helyett a munkáltató lakás célú felhasználásra támogatást is adhat. Ennek feltétele, hogy hitelintézet útján történjen a folyósítás, annak igazolása alapján. Mértéke a vételár vagy a teljes építési költség 30 százalékáig, de több munkáltató esetén is az utolsó folyósítástól számított 5 évenként legfeljebb 750 ezer forintig terjedhet, és feltétel, hogy a lakás ne haladja meg a lakás célú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott méltányolható lakásigényt. Ilyen vissza nem térítendő támogatásnak […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.