Később kapott számla


Kapcsolódóan a 3250. kérdésre adott válaszhoz: egy korai (január 8-i) mérlegkészítés időpontú, nagy forgalmú (több száz szállító, több ezer számla) cégnél a legnagyobb gondosság mellett előfordul, hogy nem kerül feltárásra, elszámolásra az összes, még le nem számlázott igénybe vett szolgáltatás. Ezek miatt minden évben önellenőrzéssel kell rendezni a többlet-társaságiadót. Tízmilliárdos árbevételű, milliárdos eredményű cégnél az egyedileg 20-100 ezer forintos, összességében párszázezer forintos tételek nem jelentősek. Van-e lehetőség a számviteli politikában a költség-haszon elve alapján meghatározni egy korlátot, ami alatt ezek a számlák a következő évi beszámolóban szerepelhetnek, és nem kell önellenőrzést végezni? Amennyiben a 2005. évi mérlegkészítés után érkezett 2005. évi számlákat 2006. évre könyvelték, 2005. évet nem önellenőrizték, megállapítható-e 2006. évre ezek miatt adóhiány? Mi alapján? Mivel nem jelentős összegű a hiba, a számvitelben a 2006. évi beszámolóban szerepel. Adóalap-növelő tételként az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, elszámolt összeggel kell módosítani, adóellenőrzés, önellenőrzés viszont 2006-ban nem történt. Kötelessége-e az adóellenőrnek a 2006. év ellenőrzésekor a 2006. évi mérlegkészítéskor el nem számolt költségek megállapítása? Vagy jogosan hivatkozhat arra, hogy ezek 2007. évi tételek, ami nem tárgya a 2006. évi ellenőrzésnek?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2007. december 13-án (165. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3440

[…] számviteli törvény előírásai nem megfelelő alkalmazásával járt el, és így önellenőrzés (vagy adóellenőrzés) keretében a feltárás évét megelőző év(ek) könyvelt adatait kell módosítania. A módosítást mindig a feltárás évében kell könyvelni, függetlenül attól, hogy az jelentős összegű hibának vagy nem jelentős összegű hibának minősül. (Eltérés csak a hiba, a hibahatás mérlegben, eredménykimutatásban, illetve a kiegészítő mellékletben való bemutatásában van!) Az előző bekezdésben leírt probléma feloldására az Szt. 47. §-ának (9) bekezdése megadja a lehetőséget. A kérdéshez kapcsolódóan, az igénybe vett szolgáltatásnak is van bekerülési (beszerzési) értéke, amit jellemzően a szolgáltató számlája dokumentál. Amennyiben a tárgyévben igénybe vett szolgáltatásról a szolgáltató számlája a mérlegkészítés időpontjáig nem érkezik meg, akkor az adott szolgáltatás értékét a rendelkezésre álló dokumentumok (általában szerződés, belső adatszolgáltatás) alapján kell meghatározni, nem számlázott szolgáltatásként kimutatva a költségek között elszámolni. Az így meghatározott érték és a ténylegesen számlázott összeg közötti különbözettel a költségként elszámolt értéket a végleges bizonylat kézhezvétele időpontjában akkor kell módosítani, ha a különbözet a költséget jelentősen módosítja. (Ha a különbözet nem jelentős, a végleges bizonylat kézhezvétele időpontjában azt egyéb ráfordításként, illetve egyéb bevételként kell elszámolni!) Az utólagos módosítás elkerülésére tehát van lehetőség! A számviteli politikában nem lehet korlátot megállapítani arra, hogy mikor nem kell önellenőrzést végrehajtani. Ilyen korlát valójában azt jelentené, hogy arra kellene választ adni, mikor nem hiba a hiba. Ez eleve képtelenség, a feltételeit objektíven meghatározni pedig lehetetlen. Megoldás lehetne az, ha egyrészt az Art. felvállalná (szabályozná) adózási szempontból a hibák minősítését, másrészt az, ha a Tao-tv. 7. és 8. §-ának az adózás előtti eredményt módosító tételei közül az adóellenőrzés, önellenőrzés megállapításai kimaradnának. Az adótörvények ilyen jellegű módosítása azonban a belátható jövőben nem várható. Ha a 2005. évi teljesítésekről 2006. évben beérkezett számlákat 2006. évben könyvelik, és a 2005. évet önellenőrzéssel nem helyesbítik, akkor – természetesen – 2006. évre az adóhiány megállapítható, mivel a 2006. évi adózás előtti eredményt a valósnál alacsonyabb értéken állapították meg. Ha a 2005. évi számlákat 2006-ban könyvelik, és nem módosítják a 2005. év adatait, akkor a számviteli előírásokat sértették meg. Az igaz, hogy önellenőrzés[…]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.