Közösségi alap felhasználása


A 2006. évi X. törvény átmeneti rendelkezései alapján az ÁPV Zrt. által visszaadott üzletrészeket a közösségi alapba helyeztük. A közösségi alap felhasználását az alapszabályban rögzíteni kell, ha jól tudom. A számviteli elszámolásával nem vagyok tisztában, mivel ezt nem az eredmény terhére képeztük.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2008. november 6-án (186. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3878

[…] határozni a természetes személy tagok, valamint hozzátartozóik számára biztosítandó juttatások és támogatások formáit, odaítélésének feltételeit, eljárási rendjét. A közösségi alapból nyújtott támogatásokra vonatkozó részletes szabályokról a 124/2006. (V. 19.) Korm. rendelet rendelkezik. A juttatások és támogatások lehetnek: szociális juttatások, oktatási, kulturális támogatások, közművelődés támogatása, sporttevékenység támogatása, egyéb, a szövetkezet céljához igazodó támogatások és juttatások biztosítása. A hivatkozottak szerinti támogatások számviteli elszámolására az általános előírásokat kell alkalmazni. Ebből az következik, hogy a támogatások, juttatások kifizetését a szövetkezet nevére szóló számlával, illetve a Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott bizonylattal kell dokumentálni, és a személyi jellegű egyéb kifizetések között kell elszámolni (T 55 – K 381, 384, 454). A Szöv-tv. 71. §-ának (4) bekezdése alapján a törvényi előírás szerint teljesített juttatások és támogatások összegeként felhasznált közösségi alap mértékét (valójában a személyi jellegű […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.